PESSZIMISTA

Egy bölcs barát gondolatát,
Nekem szegezte írását.
Műveimet lapozgatva,
Véleményét úgy formálta.

A világot másképp látom,
Fonák oldalról bírálom.
Mi a fonák, – mi a sima,
Erről nem szólt bírálata?

Soraim közt barangolva,
Jutott el a megoldásra.
Optimista ember módra,
Pesszimizmust nekem adta.

Derűlátó hangulata,
Magáról azt állította.
Nincs csak öröm a világon,
Borúlátón másképp látom.

Szavaimat boncolgatva,
Sebészkését, belevágta.
Belevágta közepébe,
Gondolataim szívébe.

Csak úgy szenved minden mondat,
Melyekben él a gondolat.
Ha szemellenzős lehetnék,
Talán mindent másképp látnék.

Fiatalkort, öregkorral,
Egyé venném, bírálattal.
Mily boldogan meg is tenném,
Ha azt látnám, ifjan, hetykén?

Pesszimistán öreg lettem,
Optimistán agyam meg nem.
Szívem ifjontian dobog,
Lelkem ezen tán háborog.

Mily egyszerű eldönteni,
Más szívébe belelátni.
Észrevenni, felfedezni,
Ki, mit, hogy lát, – ráébredni?

Embereket, ha figyelem,
Megesik rajtuk a szívem.
Mennyi igaztalan sors van,
Szegény, gazdag, – két oldalban.

Ha egy oldalon állnának,
Kánaánban lakoznának.
Írásomban lelkendeznék,
Tán Istenhez is eljutnék.

Nem hadakoznék ellene,
Lelkemben is béke lenne.
Nem éheznének gyermekek,
Boldogságban élhetnének.

Nem volna harc a világon,
Hősi halott, pusztaságon.
Nem jönnének a migránsok,
Hazájukból emigránsok.

Optimistán, hogy nézzem ezt,
Mikor pesszimista (az) élet?
A sorsoknak mozgatója,
Hatalmi harcnak rúgója.

Hálás vagyok, (a) bölcs barátnak,
Pesszimista titulusnak.
Felnyitotta a szememet,
Hogy látnokként, – mit figyeljek.

Mily örömmel állnék mellé,
Ha az élet megengedné.
A költők szemüvegével,
(Így), derűt, borút, külön nézem!

Makó, 2016-08-11