TALÁN LEHET

Talán lehet, érzés színlelt,
Hamiskásan hazug érzet.
Rejtély előttünk a jövő,
Sorsunk, és az eljövendő.

Az élet egy nyitott kapu,
Nem tudjuk, hogy hová jutunk.
Kívülről bekívánkozunk,
Bent lehet, hogy nincs nyugalmunk.

A szerelem sokszor furcsa,
Kín, gyötrelem, és csalóka.
Nem sejtjük, hogy meddig tarthat,
Fellángol, vagy elhamvadhat.

Tanácsot senki nem adhat,
Csupán csak jó szókat kaphat.
Megfogadjuk, vagy elvetjük,
Szerencsénket elűzhetjük.

Járjuk magunknak az útját,
Imádság kálváriáját.
Segít rajtunk, vagy tán sosem,
Ki tudja? – Megfejthetetlen!

Találkozunk, ismerkedünk,
Közös nevezőt keresünk.
Szokásunkat egybevetjük,
Lehetetlent erőltetjük.

Két felnőtt ember jelleme,
Egymásnak tán ellentéte.
Meghasonulás kellene,
Mi igaztalan lehetne.

Lemondani úgysem tudunk,
Bármennyire is akarunk.
Egy ideig még kibírjuk,
Aztán lassan, majd feladjuk.

Gondok jönnek, kirobbannak,
Megölik a nyugalmunkat.
Azt hittük, hogy minden szép lesz,
Kutatjuk az ígéretet.

Örökkön-örökké mondtuk,
A pap előtt megfogadtuk.
A házasság úgy kezdődött,
A csőd, otthon éleződött.

Nem gondoltuk, hogy az jöhet,
Hogy egyszer oda vezethet.
Az emlékek, megfakulnak,
Talán kátyúba is jutnak.

Zsákutcába belandoltunk,
Őrlődünk, vagy haldokolunk.
Egy út vezet ki, és be is,
Látjuk most már, hogy az, melyik?

A szerelem így jut csődbe,
Érezzük, hogy nincs örökre.
Kompromisszum felesleges,
A rossz, rosszabbhoz vezethet.

Tüzet, vízzel összezárni,
Lehetetlent alkalmazni,
Nem tanácsos, nem érdemes,
Abból jó sosem születhet.

Kik próbálták (a) köteléket,
Élhettek mindenféléket.
Elválnak, vagy külön mennek,
Vagy örökké együtt lesznek.

Az éveink oly rövidek,
Tegyük talán széppé őket.
Éljünk úgy, mint a mesében,
Békességben, szerelemben!

Makó, 2016-07-24