VERSET ÍROK…

Verset írok, gondolatot,
Szíved mélyén kopogtatok.
Keresem az utat hozzád,
Melyet agyam sokszor bejárt.

Visszapereg minden óra,
Találkozásunknak napja.
A jövőbe kalandozok,
Mesés álmokat álmodok.

Bejárom a nagyvilágot,
Hegyet, völgyet és síkságot.
Nem ismerek fáradtságot,
Kutatom a boldogságot.

Álomországot csodálom,
Az egy igaz nagyhatalom.
Mindent megad, mire vágyom,
S eltörli a távolságot.

Megérkezem, s felébredek,
Való életbe zökkenek,
Nem találom akkor helyem,
Még a Föld is forog velem.

Harcolok a tények ellen,
Nappalt, s éjjelt összevetem.
Vitatkozik velem lelkem,
Nem helyesli sokszor tervem.

Tervek, célok, gondolatok,
Egysíkúak mindig azok.
Nem térek le az utamról,
Melyen szívem kalauzol.

Utam végén ott talállak,
Délibábként, – csak úgy látlak.
A két szemem is káprázik,
Ahogy nézlek, tán szikrázik.

Szikrát szórnak, csodát várnak,
Örömkönnyet produkálnak.
Ölelésre lendül karom,
Akkor látom, hogy ez álom.

Álom vagy, és mégis való,
Nem lehet az élet csaló.
Amit éjjel kecsesen ad,
Nappal mindent visszaforgat?

Nappal kezdek álmodozni,
Éjszaka meg hozzád járni.
Legyőzve a távolságot,
Elhagyva a gyorsvonatot.

Gondolataim cikáznak,
Néha vitustáncot járnak.
Örülök a napsugárnak,
Ami volt a csodás nyárnak.

Nyáréjszakáknak csillaga,
Rám ragyog megbabonázva.
Itt vagy velem, mégis távol,
Az ész megáll, (a) szív zakatol.

Akárhonnan indulok el,
Mindig odajutok reggel.
Átaluszom az éjszakát,
Kincses-szigetnek ábrándját.

Az életnek megrontója,
Ábrándozás zarándoka.
Hozzád vezet karonfogva,
Gyermekként a felnőtt korba’.

Verset írok, gondolatot,
Azért mégis nálad vagyok.
Éjjel-nappal álmodozom,
Álmaimban nem csalódom.

Makó, 2015-08-21