A BUTA!

Nem betegség, csak állapot,
Tudatlanság, határozott.
Az életét úgy éli le,
Nem hiányzik műveltsége.

Okosnak érzi önmagát,
Nyilatkozik, nincs abban gát.
Bírálja, mi útjában áll,
Ám, helyes szót sosem talál.

Hangadó a társaságban,
Gátlástalan minduntalan.
Harsányhangon kritizálgat,
Jót és rosszat csak kavargat.

Idézeteket is használ,
Elméjében soha nincs nyár.
Beborult rég tudástára,
Pedig mindig, – tanulhatna.

Hiányát nem érzi annak,
Ürességét az agyának.
Fellegekbe eljut néha,
Azért lesz nevetség tárgya.

Indulatai is vannak,
Haragosan válaszolgat.
Egyre mélyebbre lesüllyed,
Onnan nem is menekülhet.

Volna pedig kiút abból,
A tespedtség mámorából.
Szerényebben kéne élni,
Tudáshiányt bepótolni.

De ereje nincsen hozzá,
Akarata régen elszállt.
Kapaszkodik a semmibe,
Azért szegény műveltsége.

Napjainak sokasága,
Butaságnak fellegvára.
Elrohannak így az évek,
Tudás nélkül csak henyélget.

A félművelt rosszabb nála,
Okosságát bizonyítja.
De a buta az, helyben van,
Soha ki nem mozdul onnan.

Pedig ő is úgy született,
Mint sok másik kicsi gyerek.
De az idő nála megállt,
Azóta is, csak helyben jár.

Tanácsot, azt el nem fogad,
Rossz irányba araszolgat.
Soha nem ér be a célba,
Tudásfa az akadálya.

Megjelenése jó volna,
Csak ne nyílna ki a szája.
Szavaival mindent ledönt,
Visszasüllyed, mint azelőtt.

Körforgalomba érkezett,
Abban él le egy életet.
Barátai, hogyha vannak,
Vele egy cipőben járnak.

Butának, buta barátja,
Egyik sem észnek kombájnja.
Hogyha együtt társalognak,
Eszmefuttatást, alkotnak.

Semmi nem derül ki abból,
A súlytalan nagy szavakból.
Mit elmondnak egymás között,
Bizonyítványuk, – kitöltött!

Makó, 2015-11-30