TEHETSÉG!

Adomány ez embereknek,
Sokan ezzel visszaélnek.
Nem aknázzák ki sohasem,
Kallódásuk értelmetlen.

Öröm, áldás, vagy csak teher,
Kutathatná minden ember.
Hogy belsőnkben mi lakozik,
Vajon miért szunnyadozik?

Ki próbálja, és csődöt mond,
Bosszankodnia kár, – nem gond.
Kimagasló tehetséggel,
Keveset áldott meg Isten.

Egyet sokaknak nem adott,
Szorgalmat, kitartás ahhoz.
A nélkül pedig elveszett,
Minden kátyúba érkezett.

Vért izzadnak művészeink,
Előadók, tudósaink.
Az eredmény soká várat,
Ne építsünk homokvárat.

A holnapnak, jövője van,
Múltra épül, s kifut onnan.
Észrevétlen gyarapodik,
A tudásunk sokasodik.

Publikálás sokat segít,
Megismertet, és fellendít.
Börtönéből kiszabadul,
Ami agyunkban él rabul.

Gondolataink megérnek,
Emberiségnek segítenek.
Gyógyítanak betegeket,
Vagy tán szenvedő lelkeket.

Orvos, mérnök, színész, zenész,
Zeneszerző, író, lángész.
Mind megjárta azt az utat,
Melyet úgy neveznek: tudat.

Felfedezték önmagukban,
Mi bennlakik az agyukban.
Felszínre tört az egy napon,
Rabságban tart, e hatalom.

Szabadulni nem tudsz tőle,
S talán értelmetlen lenne.
Gondolatod tovább viszed,
S életednek ad értelmet.

Vannak, akik későn érnek,
Nagyon soká, csak henyéltek.
Élték a hétköznapokat,
Pihentették tudatukat.

Ám, egy nap felcsillan szemük,
S rájönnek, van tehetségük.
Igyekeznek bepótolni,
A mulasztást, síkra vinni.

Emberfeletti erővel,
Küzdenek a múlt idővel.
Látnokokká válnak azok,
Kik már nem lopják a napot.

Érdemeik dicsérete,
Elismerésnek a fénye.
Boldogok, mert ők is adtak,
S az élettől nemcsak kaptak.

Tehetség, vagy tehetségek,
Mind, mind igen nagy értékek.
Nem lehet azt megköszönni,
Csak szeretettel övezni!

Makó, 2015-12-01