A HIDEG!

Elmúlt már a szép hosszú ősz,
Tél közeleg, és hideg jő.
Leheletem, mint a füst száll,
Deres köröttem a határ.

Orrom fázik és vörös lesz,
Szemem könnye is megered.
A kezeimet nem érzem,
Megdermedtek gémberetten.

Dörzsölgetem minduntalan,
De odakinn ez hasztalan.
Meleglevegőt fúj rá szám,
A fagyástól így megóvám.

Kesztyűt húzok, ötujjasat,
Hogy abban is mozogjanak.
Jó megoldás, úgy gondolom,
De csődöt mond tudományom.

A fagyos szél azt átjárja,
Ujjaimat megtalálja.
Kétujjasra váltom hát át,
Hideg ellen az legyen gát.

Egy ideig minden rendben,
Baktatok zúzmarás csendben.
Ekkor lábaim is jelzik,
Náluk valami hibázik.

Meggyorsítom lépteimet,
S közben a hó hullni kezdett.
Tappancsaim földön járnak,
Reménye sincs javulásnak.

Vastag zokni van azokon,
Az sem használ, fagyos úton.
Topogok hát ütemesen,
A két lábam földhöz verem.

Keservesen vettem észre,
Valami más ötlet kéne.
Kocogni kezdtem a hóban,
Ám, testemet hanyatt vágtam.

A lábaim fellendültek,
Talpaim ég felé néztek.
Kinevettettem magamat,
Csúszós járda győz, és arat.

Megszégyenülten hempergem,
Fájlalgatom az ülepem.
Hasra fordulok, s felállok,
Körülnézve puhatolok.

Sokan látták mutatványom,
Kacagnak ők, ahogy látom.
Ruhám havas, így leverem,
Kezeimmel sepergetem.

Ekkor zajra figyelek fel,
Csonttá fagyott füleimmel.
Óvatosan megdörzsöltem,
Le ne törjön a fejdíszem.

Tüzelni kezdenek azok,
De nem szűnnek meg a zajok.
Egyre közelebbről hallom,
Hogy mi kopog, még nem tudom?

Éles eszem megoldást lel,
Fogam vacog ütemével.
Szomorúan rá kell jönnöm,
Hogy a telet rosszul tűröm.

Bemegyek hát lakásunkba,
A kályhánknak oltalmába.
Feladom a téli napot,
Tavaszt várva, – álmodozok!

Makó, 2015-11-24