AZ ERDEI HANGULAT

Fogom kezed, te az enyém,
Kószálunk az erdő mélyén.
Maros-partjánál megállunk,
S a nagy vízre rábámulunk.

Felette egy sirály vinnyog,
Vízbe bukva szép halat fog.
Zsákmányával repül tova,
S eltűnik a magasságba’.

Tovább megyünk andalogva,
Öreg fűzfáknak árnyába.
Lábunk alatt az avarban,
Szárazág reccsen hangosan.

Megrebbenünk a zajától,
Az erdei hangfoszlánytól.
Mókus ugrál a lombokban,
S vígan játszadozik ottan.

Kakukk hangja szól távolból,
Párját hívja, úgy kakukkol.
S közben szúnyogok rajával,
Megküzdünk nagy csapkodással.

Kopogásra figyelünk fel,
Keressük, hogy mi ez a jel.
Fakopáncs a fák doktora,
Fáknak férgeit kutatja.

Csőre, mint egy gyors motolla,
Jár, egyre nagy hangot adva.
Szorgalmasan vizsgálgatja,
Hol van a férgek odúja?

Mikor végre reá talál,
Lakmározik, majd odább áll.
Sárgarigók füttykoncertje,
Hasít bele a fülünkbe.

Megcsodáljuk a víg zenét,
Sárgarigóknak énekét.
Beillik a hangulatba,
Az erdei varázslatba.

Cinkék csivitelnek arrább,
Játékosan szállnak tovább.
Egyik ágról, a másikra,
Röpködnek a magasságba’.

Vadgalamb búg szomorúan,
Mint akinek bánata van.
Mintha nekünk énekelné,
Mi a hangulatát kelté.

Egy bokorból nyúl ugrott ki,
Megrettenve, hogy üldözik.
Vadásznak nézett bennünket,
Azért inal, menekülget.

Hirtelen egy őz tűnik fel,
Megáll, szétnéz, s reánk figyel.
Mögötte kis apró gida,
A liget ártatlansága.

Szép nyugodtan tovább mentek,
Mivel veszélyt nem észleltek.
Járásuk harmóniája,
Illett a nagy kavalkádba.

Fák felett nagy riadalom,
Madarak közt most izgalom.
Fránya kánya prédát lesve,
Áldozatát ott kereste.

Lecsapott egy kismadárra,
Kinek özvegy lett a párja.
Utunk végéhez így értünk,
Mélabúsan hazatértünk.

Makó, 2015-11-14