DECEMBER!

December-, ünnepek jönnek,
Szent karácsony, már közeleg.
Gyermekeknek, felnőtteknek,
Kedves emlék, mindig az lesz.

De előtte Mikulás jön,
Apróságoknak nagy öröm.
Szívük dobban hevesebben,
Álmaikban, képzeletében.

A Mikulás puttonyával,
Házal krampusz barátjával.
A kicsinyek alig várják,
Cipőiket tisztogatják.

Kiteszik azt az ablakba,
Reggel rohannak is oda,
Benne a hőn várt ajándék,
Ujjongva azt ölelgeték.

Virgács is van, tréfát űzve,
Huncutkásan oda téve.
Ám, ezt gyorsan félrerakják,
Ajándékot bontogatják.

Mily jó is a kicsinyeknek,
A svindliben, kik még hisznek.
Boldog öröm víg kacagás,
Szüleiknek is boldogság.

Díszpompában áll a város,
Gyertyák fénye, nem homályos.
Villognak felettünk szépen,
A tündöklő csillagfényben.

Az adventi gyertyák égnek,
Négy héten át, gyújtunk egyet.
Körülálljuk, ünnepelünk,
Meghatottság él ott bennünk.

Az ajtókon koszorúkkal,
Azok díszes gyertyáikkal.
A négy hetet azzal jelzik.
Várakozást felidézik.

Pákosztosok alig várják,
A böjtnek az elmúlását.
A kis Jézus jövetelét,
Szent családnak ünneplését.

A három király mítosza,
Bibliának varázslata.
Gáspár, Menyhért és Boldizsár,
Királyok mind a jászolnál.

Három királyok a nevük,
Így maradt fenn az emlékük.
Ajándékaikkal mentek,
Betlehembe tevegeltek.

Jézus születése napját,
Pontosan azt sosem tudták,
Két változat, az maradt fenn,
A vitatárgyát, képezve.

Heródesnek a halála,
Sokaknak a verziója.
A másik Augusztus császár,
Rendelete-, népszámlálás.

A két időpont, vitája,
Az egyházat lázba hozta.
Állást nem foglaltak ők sem,
Így maradt fenn, örökösen.

December-, titkok hónapja,
Vidám mégis hangulata.
Ünnepelünk, vígan vagyunk,
Éjféli misére járunk.

Makó, 2019-12-10