ÉJSZAKAI ÁLOM!

Az éj kegyes álmokat nyújt,
Zörget nálad egy kiskaput.
Rajta, besétálok hozzád,
S rám talál ott az igaz vágy.

Elröpít a boldogságba,
Vagy talán a mennyországba.
S együtt álmodozunk ketten,
Az igazi édenkertben.

Álomország csodái közt,
Suhanunk a tenger fölött.
Kincses szigetnél megállunk,
Bejáratnál elmélázunk.

Feltűnik a messzeségben,
Ami ébren nincs a képben.
Sétálunk a gyepszőnyegen,
A harmatos vízcseppeken.

Mintha levegőben járnánk,
Karjaink közt csókra várnánk.
Úgy tekintünk fel az égre,
Egy távoli csillagképre.

Régen választottuk mi azt,
Ami nekünk igaz malaszt.
Csillogása gyönyörködtet,
Majd, csendesen tovább vezet.

Feljutunk egy hegy bércére,
Sziklás hegynek tetejére.
Letekintünk a világra,
Ámulattal felruházva.

Onnan a nagy magasságból,
Körülnézünk a távolból.
Kutatjuk a boldogságot,
Amire a szívünk vágyott.

Simogatjuk a felhőket,
Gyorsan futó fellegeket.
Némelyiken léket vágunk,
Belőle esőt csinálunk.

A vízcseppek ragyogása,
Játszadozva hull a tájra.
A holdsugár elkíséri,
Örömittasan vezeti.

Megbámulja tettünk nyomát,
A földnek a szomjazását.
Megnyugszik a látványától,
Az esőnek hatásától.

A nagy hegyről tovább állunk,
Ölelkezve andalogunk.
Eljutunk a Hortobágyra,
Az alföldi rónaságra.

Tüzes paripán vágtatunk,
Ostorokkal csattogtatunk.
Ajkunk nyílik nevetésre,
A szánk kedves becézésre.

Elsuttogjuk a varázsszót,
A várva-várt mámorítót.
Szeretetünknek igéjét,
Szerelmünknek mesés tényét.

Időnk lejár, hajnalodik,
Az ébredés közeledik.
Búcsút intünk utoljára,
Álomvilág országára.

Felpattannak a szemeink,
Való-világ reánk kacsint.
Ébren mondjuk, hogy szeretlek,
Szerelmünknek gyümölcse ez.

Makó, 2015-11-04