HANGULAT KÉPEKBEN!

Az éjszakák csendesek már,
A tücsök sem hegedül rég,
A hangszerét sutba vágta,
S elpihen a nyári emlék.

A virágok szomorúak,
Krizantémok bólogatnak,
Búcsút intenek a nyárnak,
Majd megfagyva lehullanak.

Ősz van újra, szép csendes ősz,
Temeti az emlékeket,
Boldog órát, csodás percet,
Mit a tavasz, s nyár jelentett.

A kedélyek megváltoznak,
S a hangulat is alábbhagy,
A nevetés ajkunkra fagy,
S erőltetett mosoly az csak.

Gyümölcsösök, s kedvenc kertek,
Sivár fákká változnak át,
A lehullott levelek közt,
A gazda búsan botorkál.

A termését hazahordta,
Kietlen lett gazdasága,
Olybá vált, mint egykor régen,
A háború pusztítása.

Égre merednek az ágak,
Talán csodát onnan várnak,
Nyári ruhájuknak súlyát,
Nem cipelik, s hiányzik az.

Az őszi táj mesés képe,
Milliónyi színárnyalat,
Aláhullott szép csendesen,
Avarrá lesz, mint kárhozat.

Énekesmadarak hangja,
Hiányzik azok csengése,
Trilláiknak hangulatát,
Az ősz azt is mind elnyelte.

Vadlibáknak vébetűje,
Felrajzolódik az égre,
A darvaknak kurrogása,
Elhalkul a messzeségbe.

A bagoly az éjszakában,
Gúnykacaját néha ontja,
Halálmadár ezért neve,
Halált hirdet ő huhogva.

Nappal a Nap, világít még,
Melegsége már megkopott,
Játszadozó sugarai,
Nem ontanak boldogságot.

Éjszakáknak csillagai,
Egyre fényesebbek lesznek,
Jelzik reánk letekintve,
Tél közeleg, havas képek.

Az öreg Hold, szinte ragyog,
Bekukucskál minden hova,
Képmutató mosolyával,
Járja útját, folyton tova.

Az emberek dideregve,
Meleg ruhákat öltenek,
Útjukra úgy indulnak el,
S fájó szívvel emlékeznek.

Az emlékek hídján járva,
Onnan gyakran visszanéznek,
Életüknek értelmet ad,
Mi szép volt, – egy boldog élet.

Makó, 2015-10-27