LEHULLNAK A FALEVELEK

Lehullnak a falevelek,
Pompás színük, már elveszett.
Megszáradva úgy zizegnek,
Amint a földre leérnek.

Avar lesz a díszkorona,
Fáknak ékes, ruházata.
A tél üzen, hogy közeleg,
Ránk tör lassan, jő a hideg.

Süvít a szél, rohan tova,
Az avarba belekapva.
A messzeségben lerakja,
Majd tovább áll kacarászva.

A fák magjait ülteti,
Tudatlanul azt elrejti.
Jő a tavasz melegével,
Életet ad, büszkeséggel.

Mint ki jól végezte dolgát,
Öntelten ünnepli magát.
Tovább vinnyog ijesztően,
Csontig hatol rémisztően.

A faágak csupaszsága,
Égre mutat, elárvulva.
Téli álomra úgy térnek,
Szélviharkor megreccsennek.

Néha egy ág le is szakad,
Szegényeknek tüzelő az.
Erdőjárók megtalálják,
Hazaviszik, felaprítják.

A kályhákban meleget ont,
Barátságos lesz az otthon.
Így dacolnak a hideggel,
A zúzmarás téli képpel.

Az erdőknek vadvilága,
Sínylődik a hóviharba.
Silány élelemre lelnek,
A hó alatt keresgélnek.

Az ősz így csap át a télbe,
Az évszakok versenyébe.
Mindig ádáz harcot vívnak,
Küzdelmükben megfáradnak.

A téli táj csak úgy vakít,
Szánkó csúszik az útjain.
Fent a hegyen a síelők,
Próbálják az izomerőt.

Esküdöznek égre-földre,
Nincsen szebb, mint a hegyekbe.
Négy évszak van, négy választás,
Maga módján az mind csodás.

Tavasz, nyár, ősz, mit szeretek,
Mikor nyílik a kikelet.
Ha tehetném, meg is tenném,
A zord telet eltemetném.

Örülök tavasznak, nyárnak
Mikor a fák virágoznak.
Illatoznak virágaik,
A nektárát méhek gyűjtik.

Ilyenkor a nagyerdő zsong,
Örömódának hangja szól.
Mókus ugrál fenn a fákon,
Versenyt futnak az ágakon.

Madárdalnak nincsen párja,
Sehol sem a nagyvilágba.
Boldogság az mindenkinek,
Bármerre élsz, bárhol ébredsz!

Makó, 2019-11-15