UTOLJÁRA MARADTAM ÉN
(Emlékezés Joó Imrére)

Utoljára maradtam én,
Velem egykor kihal a fény.
Fény, mely sokáig ragyogott,
Sikert-sikerre halmozott.

Pintér Feri, később Cimbi,
Balázs Gyuri, és Szirányi,
Joó Imi-, mind eltávoztak,
Művészetük emlék maradt.

Emlék, amely szomorúság,
Visszaidéz sok szép órát.
Felcsendülnek a dallamok,
A sok nóta, már a múlt most.

Joó Imitől most búcsúzunk,
Temetésén fejet hajtunk.
Klarinétja, szaxofonja,
Nem szólal meg többé soha.

Humorát magával vitte,
Fel a magasságos mennybe.
Tetszett mikor poénkodott.
Halkan, csendben úgy kacagott.

Szinte egy családdá váltunk,
Hatan együtt, mulattattunk.
Fiatalság és bohóság,
Múlt lett régen, és nincs tovább.

A holnap már csak én vagyok,
Róluk anekdotát mondok.
Nekem maradt, s nekem jutott,
Temetni muzsikus sorsot.

Sokak emlékeznek még ránk,
Idősebbek, ifjak talán.
Vendégeink voltak régen,
Elmúlt idők idejében.

Fényképünket, hogyha nézem,
Összeszorul akkor szívem.
Vizuálisan eljönnek,
Képzeletben visszatérnek.

Együtt vagyunk, együtt újra,
Minden hangszerünk már néma.
Harmonikám szól csak csupán,
Dallamok közt kalandozván.

Sok víg és szomorú nóta,
Nekik szól, a túlvilágra.
Ha van túlvilági élet,
Játszunk majd fenn, reménykedem.

Bárhová vetett az élet,
Soha nem feledtem őket.
Társaságban most is élnek,
Rájuk sokan emlékeznek.

Büszke vagyok, büszke mindég,
Találkoztunk valaha rég.
Megtiszteltetés volt nekünk,
Hogy mi együtt zenélhettünk.

Soha nem gondoltunk arra,
Meghal majd a sok szép nóta.
Nem tolmácsolhatjuk többé,
Pedig várná a közönség.

Fiatalok voltunk nagyon,
Fiatalság nagyhatalom.
Azt hittük, hogy örökké tart,
Időnk halad, de szebb lesz majd.

Gyászbeszéd a temetőben,
Imitől búcsúzik csendben.
Utoljára azt kívánom,
Nyugodj békében, barátom!

Makó, 2020-10-28