VÁRÓLISTA!

Várólistán vagyok régen,
A halálnak nagy könyvében.
Nyolcvanegy év van mögöttem,
Jogos volna, hogy elmenjek.

De ha jön értem a kaszás,
Francba küldöm, az ebadtát.
Túlvilágnak napszámosa,
Nem tehet mást-, elmegy tova.

Kikacagom igyekvését,
Virulok, mint egykoron rég.
Maradok hát, ahogy voltam,
Öregesen, mégis vígan.

Haladok tehát a korral,
Jövőm látom álmaimban.
Optimista vagyok mindig,
Bizakodó, és szerencsés.

Az élethez szerencse kell,
Bányász mondja-, szerencse fel.
Felnézek a csillagokra,
A mennyei, mennyországra.

Tündökölnek a csillagok,
Fényük valósággal ragyog.
A Holdnak az árnyékában,
Meghúzódnak, sunyin ottan.

Gondolkodom a sorsomról,
Örökéltű túlvilágról.
Ragyog, fénylik minden ott fenn,
Mégis jobb nekem ide lenn.

A pokol-, az sem kecsegtet.
Pedig ott bohémek élnek.
Melegszenek ingyen tűznél,
Ledér nőknek, kegyeinél.

Átgondolok mindent szépen
Fröccsöm iszom ínyencséggel.
Gyönyörű nők után nézek,
Lehet ez lesz majd a vesztem.

Szépségük mindig erőt ad,
Várom majd, mit hoz a holnap.
Reményekbe kapaszkodom,
Vénségemet sutba vágom.

A lépteim lelassultak,
Nem sietek, nem megy már az.
A hajam is cserbenhagyott,
Mi lehet tán-, mire várok?

Szemeim játszanak velem,
Szép hölgyekkel kecsegtetnek.
Mondják csendben, egyre nekem,
Menj utánuk, s válasz egyet.

Elindulok, csak cammogok,
Ügyetlenül, úgy csoszogok.
Sok ifjú hölgy rám mosolyog.
Szegény vala-, nagy bohém volt.

Hallották a szüleiktől,
Valaha régi időkből.
Nem szólnak, csak mennek tovább,
Kacarásznak, szánakozván.

Nem hallom-, látom arcukat,
Fülem segít, ne búsuljak.
Szívem néha még megdobban,
Lelkem kacag cinikusan.

Az élet iskolájából,
Ballagnom kell-, elindulok,
Csúffá tett a magas korom,
Lucifer int-, uram várom!

Makó, 2020-12-24