RÍMEK HÁTÁN…
(Életrajzom versben)

Rímek hátán utazgatom,
Gondolatom csiszolgatom.
Írok mindent, mindenfélét,
Életemről egy összegzést.

Háború dúlt, úgy születtem,
Öt és fél kilóval jöttem.
Óriás bébinek mondtak,
Minduntalan megcsodáltak.

Babakocsim telt volt velem,
Nyikorgott az, séta közben.
Nőttem, gyorsan növekedtem,
Csintalan gyermekké lettem.

Sokszor bánta ezt ülepem,
Anyám püfölt rendszeresen.
Apám nem szólt sosem bántott,
Csak ült némán és hallgatott.

Egyszer bosszús lett miattam,
Mert a tűzre „rosszfát” raktam.
Zabolátlan természetem,
Béketűrését elvette.

Nem születtél, tudd meg fiam,
Esetedben túl szép volna.
Rászabadítottunk ketten,
Anyáddal az emberekre.

Meghallgattam „bölcs” mondását.
Elinaltam gyorsan tovább.
Tatámékhoz átrohantam,
Mentsváramat ott találtam.

Így kezdődött az életem,
S egyszer csak óvodás lettem.
Nem tűrtem a bezártságot,
Elszöktem az okításról.

Barátommal átosontunk,
Temetőbe-, hol játszottunk.
Ebből lett ismét galiba,
Nadrágom kiporolása.

Sajnos én is benne voltam,
Tűrtem csendben, és nem sírtam.
Véget ért ezzel egy korszak,
Mit, iskolával folytattam.

Ott már komolyabbá váltam,
Mégis sokszor intőt kaptam.
Tornász lettem, sokat nyertem,
Különböző versenyeken.

Zongorázni is itt kezdtem,
Erőltették-, nem szerettem.
Mégis zeneszerző lettem,
Ötszáz nóta, szerzeményem.

Gimiben volt zenekarom,
Honvédségnél, folytatódott.
A zene így a jövőm lett,
Kísérte a bohémélet.

Tiszti-klubban muzsikáltam,
Katonaságot utáltam.
Őrmesterként leszereltem,
Házasságra adtam fejem.

Nyugdíjamig csak zenéltem,
Szép időkben, vígan éltem.
Két fiam, és két unokám,
Nagy boldogság nékem ma már.

Öreg fejjel írni kezdtem,
Tíz könyvemben van életem.
Ennyi volt az idő rohant,
Most már rám-, kaszás kacsintgat!

Makó, 2020-12-18