VIHAR TOMBOL

Vihar tombol, most felettem,
S veszélyben a kopasz fejem.
Gyalogfészer van kezembe’,
Játszik a szél, tréfál vele.

Tekergeti, csavargatja,
Cafatokba szétszakítja.
Semmirevalóvá válik,
A nagy vihar játszadozik.

Jégeső veri a fejem,
Nincs már ernyőm, és védelmem.
Hangosan kopog kobakom,
Mint egy nagy tök, olyan hangon.

Az űr benne oly hangot ad,
Mint a harang, mikor kongat.
Közben ázom, mint egy ürge,
Nézek a nagy messzeségbe.

Keresek egy csendes zugot,
Ahol végre megbújhatok.
Futkározom ide, s oda,
Teljesen bőrömig ázva.

Kivagyok, most szolgáltatva,
Mint a tócsának vándora.
Teherautó száguld szemben,
Becsap sárral, s vízzel egem.

Pörlekednék, de nincs kivel,
Tovatűnt nagy sebességgel.
Ott maradok egymagamban,
Megalázva a tócsában.

Nincs ki, menedéket adna,
Száraz helyet biztosítva.
Csurom víz lett már mindenem,
Nincs más mód, az esőt nyelem.

Felnézek, most a nagy égre,
Keservesen feltekintve.
Segítséget onnan várnék,
Kitől jött a nagy ajándék.

Szárazság volt hetek óta,
Nép az esőt óhajtotta.
Mikor végre azt megkapta,
Az egészet rám taksálta.

Tréfás kedvű volt az Isten,
Megosztotta azt felében.
Elfelezte városunkat,
Kettő részre osztotta azt.

Egyikben a vihar tombolt,
A másikban jó idő volt.
Míg én viharverté váltam,
Nem tudtam, amott meg nyár van.

Céltalanul rohangáltam,
Majd a nyárra rátaláltam.
Napsütés volt, fényáradat,
Honnan jöttem nem tudták azt.

Disznó, vagy bivaly jelmezben,
Úgy néztem ki, mint érkeztem.
Bámultak rám az emberek,
Vajon ki-e, csoda szerzet?

Igyekeztem gyorsan haza,
Csúfosan megalázkodva.
Száraz ruhába öltöztem,
S visszatért a régi kedvem.

Jég verte fejemen sebek,
Fájdalmasan bizseregtek.
Mosoly ült ki az arcomra,
Ez volt Isten ajándéka!

Makó, 2015-09-04