NAPPAL ÉS ÉJJEL

Az ég hullatta a könnyét.
Riasztón szólt a mennydörgés.
Villám cikázott-, lesújtott,
Félelmet keltett-, s aratott.

Az eső esett, zuhogott,
A hömpölygő víz csak csorgott.
Tócsákba gyűlni sietett,
Elöntvén a mély gödröket.

A faágak hajladoztak,
Megreccsenve aláhulltak.
A szél meg futott rohanvást,
Útjában sok kárt okozván.

Sötét felhők úsztak tovább,
Kitakarva az ég alját.
A csillagok előtűntek,
Rejtekükből megjelentek.

Megenyhült a vihar szele,
Száraz föld a vizet nyelte.
Hajnalodott, pacsirta szólt,
A Hold eltűnt-, s lenyugodott.

Horizonton feljött a Nap,
Zenit felé cammog, s ballag.
Útját járva melegével,
Pásztázta a növényeket.

A város is éledezett,
Sok-sok ember dolgozni megy.
Gyerekek az iskolába,
Igyekeznek, ricsajozva.

Új nap kezdődik, mint mindég,
Fellélegzik mező, és rét.
Az ürgék is előbújnak,
Élelem után kutatnak.

Fakopács a fák doktora,
Munkába áll kopogtatva.
Artistaként egyre ugrál,
Vizsgálgatja a beteg fát.

Odújából a kis mókus,
Kikandikált, majd előbújt.
Futkos fürgén az ágakon,
Makkot rázza, hogy lehulljon.

Fa alatt a vadmalacok,
Ropogtatják a friss makkot.
Távolabb a kicsi őzek,
Legelik a szép zöld füvet.

Róka kerget, s űz egy nyulat,
Ebédre majd lesz jó falat.
Levegőben vércse vinnyog,
S elkap egy szép vadgalambot.

Leszállt vele, s tépni kezdte,
Darabokra széjjelszedte.
Fiókáinak tálalta,
Közben magának is hagyva.

Sikló siklott a nagy fűben,
Óvatosan némán csendben.
Áldozata lett egy egér,
S lenyelte a friss csemegét.

Gólya, kócsag a vízben áll,
Halat, békákat kutatván.
A kis fecskék szúnyogokat,
Bogarakat sokat fognak.

Nappal után éjszaka jön,
Ilyenkor a Nap elköszön.
Uhu és a denevérek,
Vadászat közben röpködnek.

Makó, 2021-02-02