ÁLLAMOSÍTÁS

A Rákosi rendszer által kiváltott pénzügyi fogalom a II. Világháborút követően kezdődött Magyarországon, amit kollektivizálásnak, vagy más néven államosításnak neveztek.
Az államosítás a magántulajdonban lévő javak állami tulajdonba vételét jelentette.
Az államosítás ellentéte a privatizáció. Politikai berendezkedéstől függően az államosítás történhet kárpótlással, vagy kárpótlás nélkül. A demokratikus berendezkedésű országok estében törvényben meghatározott módon, kárpótlással történhet csak az államosítás.
A legtöbb országban a vasutak, az energiaszektor és a közszolgálati média rendszerint állami tulajdonban van.
Szélsőségesen nagy államosítás zajlott le a volt szocialista blokk országaiban.
Magyarországon 1945 után indult meg egy nagyméretű államosítás, amely eleinte csak a bányákat és a nehézipari vállalatokat érintette.
1948-ra államosították az egyházi iskolákat, bankokat, villamosműveket, távvezetékeket, és a száz munkásnál többet foglalkoztató ipari vállalatokat.
1949-ben pedig minden tíz munkásnál többet foglalkoztató vállalkozást kollektivizáltak.
Az 1960-as évekig a magánkézben lévő földeket is államosították, gyakran erőszakos módszerekkel.
Anyám vállalkozása is ennek a törvénynek esett áldozatul, és miután bezáratták a boltját, ahol 10-12 asszony dolgozott rendszeresen, a Vendéglátó Vállalat makói kirendeltségénél helyezkedett el irodai munkakörben. Majd az irodai munkakörök leépítésekor a cukrászműhelyben kapott állást. (Ekkor még a nagynevű Lélek Péter cukrász vezette műhelyben).
A cukrászműhely átszervezése után a Makói Házipari Szövetkezetnél dolgozott 55 éves koráig, nyugdíjazásáig.

2000. november 18-án 92 éves korában hunyt el.

Apámat 1949-ben, mint számvevőségi főtanácsost osztályidegennek nyilvánították, és állásából felfüggesztették. Kilenc hónapig állás nélkül volt, amikor szakmai tudását elismerve felkérték az 1950-ben alakult Dél-magyarországi MTH pénzügyi főelőadói munkakörének ellátására, ahol két évig dolgozott.
Az MTH (Munkaerő Tartalék Hivatal) fő feladata az országos szocialista iparosodás megfelelő számú szakmunkás képzése, és az országos munkaerő gazdálkodás ellátása, szervezése volt.
Ez az intézmény 1952 és 1957 között élte fénykorát.
Az idősebbek bizonyára emlékeznek rá, fekete tányérsapkás egyenruhában kényszerültek járni, akiket „varjú”- nak nevezett a köznép.

Makó város 1730-1950-ig megyeszékhely volt. (Arad, Csanád, Torontál vármegye) 1950-ben miután megszűnt Csanád vármegye, a régi Városházát (Ma Földhivatal, Levéltár, Gyermekkönyvtár, és a makói TV üzemel e helységben) Városi Tanácsként áthelyezték a Vármegyeháza helyére, (Mai önkormányzat) és a régi Városháza épületében létrejött a Járási Tanács.
Apámat az MTH – tól visszahívták érdemei elismeréseként a Városi Tanács pénzügyi osztályára főelőadónak, ahol élete végéig dolgozott.
Közben 1954-ben felszólították, hogy tekintettel a beosztására kérje a tagjelöltséget az MSZMP helyi szervezetébe. Apám eleget tett a kérésnek, és 1964-ig volt tagjelölt, amikor értesítették, hogyha eddig nem lépett annak érdekében, hogy párttag legyen, most már ne tegye meg, mert nem tartják ideológiailag érettnek a párttagságra. Így életében soha nem volt egyetlen pártnak sem tagja.
1965 – ben 57 éves korában egyhónapos szenvedés után hunyt el.

Nővérem, Hajnalka a makói Lánypolgári elvégzése után Hódmezővásárhelyre került Zárdába, ahol sokrétű képzés volt, apácák felügyelete mellett. (Gasztronómiától, szabás – varrástól az agráriumig)
1950 – ben a zárdát felszámolták, és megszűnt mindenféle képzés az intézményben.
Ekkor visszatért Makóra, ahol leérettségizett, majd keresztapja Almási Gyula Béla festőművész Hódmezővásárhelyen elhelyezte a Városi Tanács pénzügyi osztályán, melynek vezetője volt.
Almási Gyula Béla a híres Tornyai féle festőművészkör tagjaként vált ismert művészé.
Ezután nővérem hosszú évekig a Hódmezővásárhelyen dolgozott, és kötött házasságot Varga Tóth Lászlóval az egykori NB II-es hódmezővásárhelyi futballkapussal, akivel Budapestre költöztek, és nyugdíjazásukig ott dolgoztak.
Hajnalka a Fővárosi Tanácsnál, mint pénzügyes, sógorom pedig vasúti tisztként.
Egyetlen lányuk Bodó Zoltánné (Varga Tóth Andrea) a Fővárosi Vasútnál dolgozik, és Pilisen élnek.
Férje Bodó Zoltán Budán raktáros egy építőipari vállalatnál.
Gyermekük nincs.

Sógoromék nyugdíjazásuk után eladták Budapesti lakásukat, és Gárdonyban telepedtek le, ahol nővérem jelenleg is él.
Férje: 2004-ben 76 éves korában rövid betegség után halt meg. –