AEROS CIRKUSZ

Napokkal később javában fürdöttünk a sziporkázó napsütésben, mikor nagy szuszogásra lettünk figyelmesek.
Egy pillanatra elállt a lélegzetünk, majd kimenekültünk a medencéből.
Történt ugyanis, hogy a városban szereplő világhírű Aeros cirkusz reklámként hét hatalmas elefánttal sétált az utcákon, közönséget toborozva az esti előadásra.
A hatalmas behmódok ormányukkal egymás farkát fogva fegyelmezetten sétáltak a békés járókelők között.
Indiai mivoltuk ellenére is melegük lehetett, és ahogy a kút mellet haladtak el, és megérezték a víz jelenlétét, elfeledkezve a jólneveltségről, körbekapták a medencét, majd ormányukba vizet szívtak, és a legnagyobb nyugalommal elkezdték hűteni magukat.
Mi ahogy kiugráltunk a medencéből, nem menekültünk el, hanem csodálattal bámultuk szárazföldünk óriásait.
Az idomár egy ideig próbálta elterelni tanítványait a kúttól, de mikor belátta, hogy értelmetlen a próbálkozása, hagyta, hogy a mi fürdőnkben leljék örömüket.

Mikor végre hallgattak a jó szóra és ismét csatasorba álltak, elindulhatott diadalmenetük a bámészkodó emberek gyűrűjében.
Alig tettek meg 100-150 métert, amikor az út mellett lévő dinnyeárusnál, ismét önállósították magukat, és mérhetetlen pusztítást végeztek, a gúlába rendezett görögdinnyékben.
Ismét csődöt mondott az idomár tudománya, és még jól nem laktak, képtelen volt eltávolítani őket kánaáninak tekintett, terülj-terülj asztalkától.
Természetesen a cirkusz kifizette az elefántok okozta kárt, és azokat a dinnyéket is, amivel az árus megajándékozott bennünket, mint az elefántcsorda hű követőit.
Tanulva a cirkusz vezetősége a leselkedő veszélyekből, többé nem rendeztek sétát az óriásoknak.

A világhírű német Aeros cirkusz lázba hozta a város apraját-nagyját, és özönlött a nép a hatalmas négyárbocos aréna előadásaira.
Makón sem azelőtt, sem az óta nem szerepelt még méreteit, és produkcióit tekintve ehhez hasonló utazó cirkusz. A monumentális sátor a Kossuth utcában volt felállítva, a mai buszpályaudvar, és a benzinkút helyén. A sátor körül parkoló lakókocsik, – melyben a cirkusz személyzete élt – száma megszámlálhatatlan volt.
Napközben meglehetett nézni az állatkertjüket, melyet már magában is egyedülállónak lehetett tekinteni
Az istállóban több mint száz szebbnél szebb ló várta a látogatókat, majd oroszlánok, tigrisek, majmok, aligátorok, tevék, elefántok, sok kutya, kígyók, medvék, szamarak és egy tízmázsás víziló képezte a látványt az idelátogatók számára.

Szüleimnek az utolsó napra sikerült jegyet váltani családunk részére.
Egy hétig minden este teltház előtt zajlottak az előadások, így ez idő alatt mindenki a csodának tekinthető produkciókról áradozott, ami gyermeki fantáziámat annyira felcsigázta, hogy szinte számoltam a percek múlását vára, hogy végre a felcsendülő cirkuszi zenekar hangjai mellett, elfoglalhassuk a helyünket a porond körüli nézőtéren, ahol háromezer néző szorongott.

Végre eljött a nap, és feszengve a helyemen le nem tudtam venni a szemem függönyről, melynek széttárását követően a szereplők bevonultak az arénába.
A fergeteges bemutatkozás után, megkezdődtek az egyéni, és csoportos műsorszámok előadásai.
Az első számként egy bohócparádé hatására a nézők a hasukat fogták, és a nevetés nem akart alábbhagyni. A zsonglőrök fantasztikus ügyességükkel arattak nagy sikert. Sokáig beszéltek a cirkusz elvonulása után a számoló szamárról, aki összeadásokat, kivonásokat oldott meg, és az eredményt a lábával kopogta le. Végezetül megkérdezte az idomár szamarát, hogy ki szereti Makón legjobban a bort. A szamár többször körbejárt, míg végül megállt iskolánk pedellusa előtt, aki valóban nem vetette meg a Bacchus-i mámorok nedűjét. A pedellusnak e szokását városszerte ismerték, ezért eget rázó taps jutalmazta a szamár zsenialitását.

Az ugrócsoport tagjai lengődeszkájukról négy ember magasságába jutatták fel artistájukat.
A légtornászok a szédítő magasságban a lengő trapéz alkalmazásával síri csendet varázsoltak a nézőtéren, és a szaltóik, dupla, majd a tripla szaltó után, mintha bomba robbant volna olyan detonáció rázta meg a tapsoló nézők hatására az óriás sátor légterét.

Kristóf a világ legerősebb emberének titulált erőművész vasakat hajlított, kaszaélre feküdve a mellén lévő kovácsülőn az önként jelentkezők kalapálhattak a pöröly nevű kalapáccsal, kaszaél felett csuklójára láncolt hatalmas súlyt dobott át, melyet, ha nem tudott volna megtartani szétvágta volna a karját, két szöges ágy között fekve erős kalapácsütéseket mérhettek a jelentkezők a rajta lévő üllőre, majd egy karikába kapaszkodó három embert forgatott lassan a feje felett egy kézzel. Produkciója után egy ideig néma csend volt, majd feldördült a vastaps.
(Kristóf, Makón évtizedekkel később egy kisebb cirkusz tagjaként, mikor befejezte mutatványát, és visszavonult lakókocsijába, összeesett és meghalt)

A hatalmas elefántok ültek feküdtek, két lábon álltak a porondon, majd a nézők nagy derültsége közepette megborotvált az egyik elefánt egy önként jelentkezőt.
Az aligátorok fogaikat csattogtatva körbejárták a manézst, majd a legnagyobbnak hatalmas tátott szájába bedugta a fejét az idomár.
Az oroszlánok lángoló tüzes karikákon ugráltak át, a medvék táncot roptak, a tigrisek lovagoltak és volt egy műsoron kívüli produkciójuk is, amely a legnagyobb sikert hozta számukra:
Az egyik páholy előtt az állványán ülő tigris fenekét felemelve, – mint egy tűzoltó fecskendő – pisilve meglocsolta a páholyban helyet foglalókat, akik akrobatikus gyorsasággal igyekeztek menekülni a váratlan öntözés elől.
A több mint tízmázsás vízilovon lovagolt az idomár, majd világ egyik legerősebb harapású állata szájba betette fejét a felvezetője.
A lovak két lábon jártak, táncoltak különböző térformákat alkotva.
A tevén egy önként jelentkező tevegelt.
Az óriáskígyó, mely a fejétől a farkáig hat méter volt, a farkától a fejéig szintén hat méter volt, tehát pontosan 12 méter (így hirdették) kis híján tragédiát idézett elő.
Ezt a kígyót etetés után napokig nem volt szabad felkelteni.
Az utolsó előadási napon az idomár látva a társulat hatalmas sikerét, – valószínűleg ő is ki akarta venni ebből a részét – hamarabb keltett fel a kígyót a megengedettnél, aki félig kábultan, mikor rátekergőzött idomárjára kissé megroppantotta, minek hatására orrán, száján ömlött a vér, és a mentők vitték el, de szerencsére túlélte a szorítást.

A cirkuszban látottakat képtelenség élethűen visszaadni, de megpróbáltam emlékezésemben tudásom legjobbjaként ecsetelni a produkciókat, melyekből bizonyára több ki is maradt, de az idő sokszor elmossa az élmények látványait, melyek egy váratlan alaklommal ismételten felelevenednek.

Miután elvonult az utazó cirkuszvilág legendája, és visszatértek a csendes hétköznapok, igyekeztek a piacteret (ahol a cirkusz állt) ismét rendezetten visszaadni rendeltetésének.
Az utcaseprők a porond helyén hátrahagyott forgácsot, fűrészport takarították, mikor az egyikük seprője beleakadt valami kemény tárgyba. Lesöpörték róla a forgácsot, majd seprőiket elhajítva elfutottak onnan.
Azok a bátor tisztaságfelelősök, akik minket seprőikkel kikergettek a „Fürdőnk”vizéből, megriadtak az ott talált elpusztult aligátortól, amelyiknek három lába volt csupán, mivel a negyediket az egyik társa leharapta, ami a vesztét okozta.
A seprős brigád bátorságának híre sokáig szállóige lett a városban.