GÖLÖNCSÉREK ÉS AZ AGYAGBÁNYA

Nyári szünetben Cimbi barátommal elmentünk dolgozni a Makói Háziipari Szövetkezet Fazekas (Gölöncsér) Részlegébe agyagőrlőnek.
A meglehetősen nehéz munka leleményességünknek köszönhetően elég jól fizetett, azaz jól kerestünk.
A munka abból állt: két egymással szemben forgó henger őrölte a beáztatott agyagot, mely hengereket kézzel kellett hajtani.
Már az első napon meggyőződtünk róla, hogy Patatics József részlegvezető, amikor szóltunk, hogy megtelt a gép alja az őrölt agyaggal, soha nem jött oda a géphez megnézni, hanem beírta a teljesítményt. Három gépalj volt egy köbméter. A nagyobb teljesítmény érdekében a fal felöli oldalon lehullott agyagot felépítettük a külső oldalra, így a három gépaljnál egy harmad őrleményt megtakarítottunk, és kétharmad köbméter lett egy egész.

Szerencsénkre a korongosok nagy része aratási szabadságon volt, így aránylag kevés agyagra volt szükség.
Egyik reggel szólt a részlegvezető, hogy másnap ki kell mennünk agyagbányába agyagot kitermelni, ugyanis nyáron szokták felhalmozni az udvaron a télire való mennyiséget.
Kivittek a tetthelyre és balesetvédelmi oktatásban részesítettek bennünket, és szigorúan felhívták figyelmünket a tilos omlasztásos bányászási módra.
Miután mindent tudomásul vettünk, és aláírtuk az oktatásról szóló jegyzőkönyvet, másnap reggel megjelentünk szerszámokkal felszerelkezve, és felkeltettük a bányaőrt, (Egy öregasszonyt) akinek az egyik szeme üveg volt, amit elfelejtett betenni, miközben beírta a munka kezdésének időpontját.
A természet amúgy is nagyon csúnyán elbánt szegénnyel, aki a boszorkányok között is előkelő helyet foglalt volna el, de az üvegszem hiányában tátongó lyuk még ijesztőbbé tette, minek hatására még a reggelinket sem tudtuk elfogyasztani.
Pillanatok alatt felmértük a helyzetet, és döntöttünk: Csak omlasztással tudunk rövid idő alatt jól keresni.
Az elhatározást tett követte. Aláástunk a partnak, és mikor már jó mélyen jártunk felülről megpróbáltuk leszakítani a hatalmas agyagréteget.
Már az első próbálkozásunk sikerrel járt, és óriási robajjal hatalmas mennyiség omlott le.
Ekkor jöttünk rá, hogy a lángeszű elképzelésünknek köszönhetően, ha még egy keveset ásunk, ránk szakadt volna az egész partfal. (2.5 – 3 méter magas)
Boldogan nyugtáztuk sikerünket, amit balesetmentesen megúsztunk.
A kb. egyórányi munkánk után hazamentünk, és másnap a fuvarossal mentünk hazahordani a kitermelt halom agyagot.

Ez a része volt a nehezebb, mivel nekünk kellett felhányni a kocsira az agyagot.
Egy fordulóval 1.5 köbmétert tudott elvinni a bányagödörből a két ló.
Mint állatbarátok segítettünk a lovaknak, és kb. egy köbméter felpakolása után szóltunk a fuvarosnak, hogy készen van a rakomány.
A fuvaros fejcsóválva mondta, hogy ez még egy köbméter sincs, de végül rájött, hogy ő is jobban keres, ha többször fordul.
Ilyen megoldással, hazakerült 45 köbméter agyag, mely sok jóindulattal esetleg harminc volt.
Mivel az udvaron még volt az előző évi termelésből is egy nagy rakás, amihez hozzáraktuk a mi készletünket, így senkinek sem tűnt fel turpisságunk.
Ahogy mondani szokás: „A kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt”.

Egy hét múlva visszajöttek a korongosok, nekünk meg végéhez közeledett a nyári szünet, így érzékeny búcsút vettünk munkaadóinktól.
A későbbiekben mesélte az egyik korongos, hogy egy hónap alatt, soha senki nem keresett annyit még, abban a munkakörben, mint mi.
A következő nyári szünetben is jelentkeztünk munkára, de azt mondták:
Nincs felvétel!
Hogy miért, nem mondták meg?