A HARMONIKA

A kollégium önkéntes elhagyása után, hazatérve elkezdtem szüleimet ostromolni egy tangóharmonikáért, (Accordeon) és fogadkoztam, hogy ezt a hangszert nem fogom abbahagyni sohasem. Ekkor még gondolni sem mertem, hogy a Tabányi koncert megtekintése, egy életre meg fogja határozni az életem.
Végül győzedelmeskedtem, és a szegedi hangszerboltban megvásároltuk négyezer forintért (óriási pénz volt akkor) a 96 basszusos áhított hangszert, melyet örömittasan vittem haza, és azonnal elkezdtem az ismerkedést a hangszercsodával.
A jobb kéz nem okozott különösebb gondot, mivel a billentyűzete megegyezik a zongora mechanikájával.
A basszus rész viszont egy olyan útvesztőnek tűnt, ahol képtelen voltam segítség nélkül kiismerni magam.
Szüleim ekkor régi ismerősükhöz Bakos Sándor szobafestőhöz fordultak kérelemmel, hogy vállaljon el tanítványának. 
Sanyi bácsi lakodalmi zenész volt, abszolút hallással, ami azt jelentette, hogy akármilyen hangot, vagy akkordot százszázalékos pontossággal felismert anélkül, hogy látta volna a billentyűzeten a leütött hangokat.
Később kétbalkezes harmonikásnak neveztem magamban, mert képtelen volt eljátszani valamilyen melódiát egyszerre két kézzel.
Technikai felkészültsége olyan szinten volt csupán, hogy az általa rögtönzött kíséretet is csak hiányosan tudta lejátszani.
Amikor elmentem hozzá, és elmagyarázta a basszusoldal gombjain való eligazodást, és a szélzsák kezelésének legalapvetőbb használatát, betekintést nyertem a hangszer világába.
Miután meggyőződött róla, hogy mindent maradéktalanul megértettem, kottapapírt vett elő, és fejből, mintha csak levelet írt volna, lekottázta a „Virágzik a rózsa” című akkoriban nagyon divatos slágert, és a „Hullámok felett” című keringő első két tételét. Természetesen harmónia kísérettel, számozott basszussal.
Majd a Himnuszt, és a Szózatot vetette papírra, és hozzáfűzte, ezt a két remekművet minden magyar muzsikusnak illik tudni.
Eligazításként még hozzáfűzte, hogy a jobb és a ball kéz mindig azonos akkordot játsszon, és ha jobb kézzel a melódiához más hangokat is fogok, akkor azok a basszus harmóniájához igazodjanak.
Ezek után azt hittem, hogy hasonlóan Tabányihoz, szenzációs harmonikaművész tanítványa lettem.
Az óra végeztével kértem, hogy játssza el a dalokat, amiket leírt.
Sanyi bácsi a világ legtermészetesebb hangján kijelentette, hogy nem tud dallamot játszani, ő csak kísérőhangszeres a zenekarban.
Egy világ omlott össze bennem, de látva, hogy fejből leírja a dalokat, bizakodva vártam a következő órákat.
Mikor kikísért annyit mondott még: „Ha mindet megtanultad jól, gyere mához egy hétre, ha sok az, amit leírtam, akkor csak akkor gyere el, ha már tudod.”

Óra után, mikor hazaértem elkezdtem a gyakorlást, és egy hét múlva mindent eljátszottam hibátlanul kotta nélkül.
A „Virágzik a rózsa” című dalt minden nap néha többször is játszották a rádióban, így az ott alkalmazott basszusmeneteket, ellenszólamokat is bejátszottam a basszuson. (Ezeket Sanyi bácsi nem írta le)
Ezeket a basszusmeneteket, kitől tanultad meg? – Kérdezte Sanyi bácsi.
Senkitől, a rádióban játssza a zenekar ott hallottam, és megtetszett, – válaszoltam!
Az öreg összeráncolta a homlokát, majd, – játszd el mindegyiket még egyszer, mondta.
Miután hibátlanul még egyszer eljátszottam a tanultakat, annyit mondott csupán:
„Tedd el, a hangszert”!
Ijedten kérdeztem: Nem jól játszottam?
Nagyon is jól! –felelte.
Nem ír Sanyi bácsi új leckét?
Kérdeztem.
Nem! –felelte, majd kikísért.
Mához egy hétre jöjjek megint? – Kérdeztem!
Akkor jössz, amikor akarsz, de az oktatásnak vége, most már boldogulsz egyedül is, hiszen amit én több mint harminc év alatt nem tanultam meg, azt te megtanultad egy hét alatt.
Így kezdődött, és fejeződött be a harmonikatanulásom története, mindössze egy foglalkozás keretében, és ezután soha senkihez nem mentem tanulni, nem volt harmonikaiskolám sem, hiszen Sanyi bácsi azt mondta:
„Boldogulsz most már egyedül is!”
Egy évvel később „kinőttem” a 96 basszusos hangszerem, és kicseréltük egy 120 basszusosra, amelyiken a mai napig is játszom.

Tizenkét évvel később Budapesten a Szófia utcában, az OSZK stúdiójában hívatásos „B” kategóriájú vizsgát tettem.
Herrer Pál zeneszerző, harmonikaművész, Papp Gyula zongoraművész a Holéczi zenekar hangszerelő zongoristája, Pongrácz Zoltán a szórakoztatózenészek zeneelmélet könyvének szerkesztő írója, és még két általam ismeretlen vizsgáztató előtt.
A jelentkezési lapom megnézése után Herrer Pál megkérdezte milyen hangszerből akarok vizsgázni?
Zongora, harmonika! – feleltem!
Ki készítette fel? Volt a következő kérdés.
Senki! Feleltem!
Bátor ember! – Volt a válasz!
Ezek után egy óráig tartott a vizsgám.
A hangszeres vizsgák után, Pongrácz Zoltán vizsgáztatott skálatanból, hangköztanból, és összhangzattanból.
Valószínűleg kissé nagyot hallott ekkor már, mert az első válaszomat meg kellett ismételnem, és kérte, hogy hangosabban feleljek. Kezét a füléhez tette, és azután minden válaszomat értette.
A vizsga után Herrer Pál adta át a működési engedélyemet, melyhez annyit fűzött hozzá: ”Mindenütt elsütheti a poénját, hogy sehol sem tanult, csak ne szakembereknek mondja”!
„Nekem ez a véleménye jelentette az igazi kategóriát!”

Évekkel ezek után Péli Pál a Makói Zenei Munkaközösség Igazgatója felkért, hogy vállaljam el a harmonikaoktatást, a Munkaközösségben.
Nincs tanári végzettségem, – feleltem.
Nem gond, majd Szegeden vizsgát tesz, és ha megfelel, minden további nélkül, mint kisegítő tanár oktathat. – Válaszolta.
A jelzett időpontban harmonikámmal megjelentem a vizsgán, ahol Dr. Kiss Ernő konzervatóriumi tanár, és egy másik szintén konzervatóriumi tanár előtt vizsgát tettem.
Kérték, hogy játsszam valamit.
Offenbach: Orfeusz nyitányát játszottam el teljes egészében.
Pár elméleti kérdés után megkérdezték, milyen harmonika iskolából akarok tanítani?
Soha nem volt, és nem is tudom milyen harmonikaiskolákat szoktak használni a tanárok. –Feleltem!
Javasolták a Kardos és a Bogár harmonikaiskolát, és Vass Gábor basszusiskoláját, amelyekből évekig tanítottam a tehetségtelenebbnél, tehetségtelenebb gyerekeket.
Egy balatoni szerződés miatt abbahagytam a tanítást, és többé nem tanítottam soha.