ARTISTÁK

Az iskolák tábláin megjelentek a várva-várt feliratok „Vakáció”, melynek betűi minden nap eggyel fogytak.
A mi osztályunk tábláján, már az „áció”-nál tartottunk, amikor az udvaron óraközi szünetben, mindenki igyekezett a tikkasztó hőség elől árnyékos helyet keresni.
Ahogy az öreg nyárfák árnyékában meghitten beszélgettünk, megjelent Puka Jancsi, (Fátyol Misi bőgőse) a makói zenész szakszervezet elnöke, egy idegennel.
Meglátva engem mosolyogva nyújtott kezet, majd bemutatott a vele lévő úrnak, és azonnal rátértek jövetelük céljára.

Ma estétől mindkét moziban a filmhíradók, illetve a filmek előtt artistaműsor lesz, ahová kellene egy harmonikás, (Ekkor még nem voltak hordozható zenegépek) és a művész úrnak téged ajánlottalak, mondta Jancsi.

Az artista átvette a szót, és tájékoztatott a feltételekről.
A Korcsolya Valcer első két tételét kellene játszani, egy korcsolya jelenethez. Ezután pedig valami hangulatos pörgős zene kellene, a befejező zsonglőr mutatványhoz.
Elhoztam a kottát is, és ha vállalja 50-50 forintot fizetnénk előadásonként.
Ez azt jelenteti, hogy egy este 200 forintot kereshetne.
Miután átgondoltam, hogy a Koronában a zenekari tagoknak 45Ft. az esti fizetésük, boldogan mondtam igent.
Megadta a művész úr a szállodai szobája számát, és megbeszéltük a próba időpontját.
Ebéd után bátortalanul kopogtattam a szállodai szoba ajtaján, és bentről harsányhangon elhangzott: ”Szabad”!
Beléptem a szobába, ahol a két oldalon elhelyezetett ágyakon, lepedővel betakarózva feküdt az artista pár.
A férfi nekem háttal újságot olvasott.
Miután köszöntem, és közöltem, hogy a próbára jöttem, a hölgy egy kis bugyiban félmeztelen, kilépett az ágyból, és kezet nyújtva bemutatkoztunk.
Gyönyörű kebleit csupaszon hagyva, elővette a zsonglőri kellékeket.
Közben kicsomagoltam a harmonikám, és a nyakamba vettem.
Mikor a hölgy kérte, hogy játsszak valami vidám kis egyveleget, akkor vettem észre, hogy fordítva van rajtam a hangszer.
Zavartan megfordítottam, mire a hölgy mosolyogva felvett egy blúzt, annak érdekében, hogy esetleg hangot is találjak a harmonikámon.
Végre elkezdtem játszani, miközben a hölgy tányérokat, buzogányokat, karikákat, labdákat dobált hihetetlen ügyességgel.
Köszönöm elég is lesz, este majd jelezni fogom, amikor be kell fejezni.
A férfihez fordulva megkérdezte, – Te is próbálsz?
Nem! – Mondta, csak a zenét szeretném hallani.
Eljátszottam a Valcert, miközben abba sem hagyta az újságolvasást, és egész idő alatt rám sem nézett.
Mikor befejeztem, csak annyit mondott:
Köszönöm, akkor este találkozunk a Korzó mozi, irodájában.

Összecsomagoltam a hangszeremet, és elköszöntem.
Kifelé menet a portás megkérdezte:
Nagyon meleg van a szobában?
Nincs! – mondtam, és tovább mentem.
Csak az utcán vettem észre, hogy úgy nézek ki mintha a fürdőkádból léptem volna ki.
Mindössze 16 éves voltam ekkor, és életemben először láttam két gyönyörű csupasz keblet karnyújtásnyira tőlem.

Este egy rövid szving bevezető után bemutatkoztak, majd bemondták a nevem, hozzátéve, hogy én kísérem a mai műsort, és máris megkezdődött az előadás. Először a férfi korcsolya száma következett, melyhez hasonlót sohasem láttam.
Egy kb. három négyzetméteres gumiszőnyegen csak cipőben, olyan korcsolya kűrt futott, mintha igazi jégpályán tette volna azt.
Mikor befejezte gyakorlatát, a közönség olyan ovációval fogadta, hogy meg kellett ismételnie.
A hölgy zsonglőrszámaival szintén annyira elbűvölte a közönséget, hogy a szűnni nem akaró vastaps hatására, ő is ismételt.

Ez így ment négy napon keresztül mindkét moziban.
Megdolgoztam a pénzemért, de nem bántam meg, mert tetszett a műsor, és úgy éreztem, hogy a sikernek egy kicsit én is részese voltam.
Titokban reméltem, hogy másnap is próbálunk majd, de sajnos meg kellett elégednem az első napi látvánnyal, amit pluszba, előlegként kaptam.

A hozzám hasonlókorúak, másnaptól, egy kicsit cinikusan, vagy talán gúnyként, már messziről úgy üdvözöltek: Szia, artista!
Élcelődéseikre rá sem hederítettem, hisz anyám a nyolcszáz forintért, – amit 4 nap, napi egy óra alatt megkerestem – egy hónapig dolgozott.