A KOCSÁNYOS TÖLGY

Kocsányos tölgy áll magában
A Megyeház utcába’ ,
Megcsodálja, ki arra jár,
Már két évszázad óta.

Makó legöregebb fája,
És mindenki ismeri,
Több nemzedék eljött hozzá
A tiszteletét tenni.

Kossuth toborzó körútján
Felnézhetett a fára,
Szabadságról álmodozva
És katonákra várva.

A lombkoronája alatt,
Megpihent Juhász Gyula,
Árnyékában gondolatát
Sok szép versben megírta.

Juhász Gyula emlékfája,
Így lett e matuzsálem,
A költő és az öreg tölgy,
Már régen történelem.

A nagy fa, ha szólni tudna,
Milyen sokat mondhatna,
Háborúkat, árvizeket
És világégést látva.

Forradalmak szele fújta,
A büszke koronáját,
Ellenségek harckocsija
Zavarta meg nyugalmát.

Mellette az országúton
Száguld a sok kamion,
Teherautó, személykocsi
Mind itt kell, hogy haladjon.

Buszból a sok turista
Megbámulja a vén fát,
Hogy hány éves lehet vajon,
Sokáig azt vitatják.

Láthatott szerelmeseket
A találkákra várva,
Sajnálhatta kit elhagyott
Mindörökre a párja.

Gyermekkacaj, zsivaj, lárma
A törzsét körülveszi,
Sok óvodás és iskolás
Játszóterét szereti.

Felnő lassan a sok gyermek
És új eszmék születnek,
Megváltoztatják a rendszert
S egy szebb jövőt terveznek.

Tanácselnök, polgármester
Egymást váltják a címek,
A bársonyszék megmarad
S újgazdagok felnőnek.

A koros tölgy védett fa már,
De ő semmit nem tehet,
Ki szegény volt, szegény marad
S a gazdag gazdagabb lett.

A viharok nem múltak el,
Sűrű lombjai felett,
S a magasból figyelheti,
Milyenek az emberek.

Kocsányos tölgy áll magában,
Talán csak arra várva, /hogy/
Legyen boldog minden ember,
Mintha arról álmodna.

Makó, 2003. 09.16.