BÚCSÚ A BOLDOGSÁGTÓL

Elmúlt a nyár, itt van az ősz, és jön a tél,
Szívem, mint a jégcsap kihűlt s nincs több szenvedély.
Csókod parázsként izzik még az ajkamon,
Éjszaka van, csend mindenütt, de nem alszom.
Álom szememre nem jön, nincs már nyugalom,
Ezt az érzést nem ismerem, ez új nagyon.
Kedves arcod megjelenik, és csak nézem,
Álmodozom, tépelődöm, de nem értem.
Isten nekem boldogságot mért nem adott,
Csak Téged, akitől gyorsan meg is fosztott.
Szerelmet kaptam Tőled, s boldog voltam én,
Pedig, hogy tévedtem, – szerelmed nem volt enyém!
A sors az utamba Téged miért hozott,
Engem büntetni így akart, – meg is tudott!
/A/ percek lassan telnek, pihenni nem tudok,
A kezemben toll, – írok Neked, – csak várok!
Csak várok, – csak várok, de kire, – nincs remény?
Nekem már Te nem vagy pedig, – hogy szeretném!
Szemed őszinte volt, mosolyod bíztatott,
De szíved szeretni engemet nem tudott
Szép szavakat mondani nem tudok, mint más,
Nekem a lelkem összetört, mert nincs tovább.
Ily kegyetlen a játék a szerelemmel,
Pedig ennél szebbet nem ismert még ember!
Hajnalodik elmém szavak után kutat,
Keresném, ha volna még, a helyes utat.
Elbizonytalanodom és gondolkodom,

Szerettél vagy nem, biztosan már nem tudom!
Ablakom nyitva, a Hold már pihenni tér,
Még fent vagyok, – Te itt vagy még, – el nem mentél.
Eszembe jut minden, ami szép volt és jó
Miről ébren álmodni, olyan csuda jó!
Világosodik, – lassan ébred a város,
Menned kell, Te mással ébredsz, más vár ott most.
Szobámban egyedül vagyok a magánnyal,
És mit írtam, ami egyben a hattyúdal.
Csak még egy percet adj, – kérlek énnekem még,
Tudod kegyetlen volt hozzám, csúnyán az ég.
Együtt emlékezem én és a szerelem,
Ilyen szépet csak Te nyújtottál életem.
Hogy ki mit vesztett, az idő mondja azt meg,
Téged még így soha, senki nem szeretett!
Még pezseg a vérem, ahogy átöleltél,
Mikor utamra végleg elengedtél.
Búcsúzni mindig csak nagyon szépen szabad,
Feleslegesek ilyenkor a nagy szavak.
Csak annyit mondok utoljára most még én,
Szerettelek, hidd el, – nagyon szeretném!
Leszel enyém még a Földön, azt nem tudom.
A másvilágon várlak majd, – azt akarom!

Makó, 2008. 08. 20.