BÚCSÚ

Harangoznak!
Ám a harang nem úgy szól, mint szokott.
Mintha érezné, vagy tudná,
Akiért kongat, ő már halott.
Valaki elment,
Mindenkit itt hagyott!
Az ideje lejárt,
S szíve tovább már nem dobogott.
Egy könnycsepp, melyet sok másik követ.
Siratják-, ki mindenkit szeretett.
Akit megérint egy csillag,
Annak lelkét is elviszi.
Teste a földbe vágy,
„Porból lett-, és porrá lesz”; – ez jut neki!
Harangoznak!
Megindul a gyászmenet.
Lassan a tátongó sírhoz közeleg.
Még egy utolsó érzés,
Mely a szívből ered.
Minden könnyes szem,
A koporsóra mered.
Mintha mágnes vonzaná, a föld elnyeli.
Békés, örök nyugalmat ígér-,
A sok hant belepi.
A sír mintegy mennyei liget,
Virágokkal borítva integet.
Csendben elindul haza a gyülekezet,
Suttogva beszélik-,
Csak az hal meg-, kit elfelednek.
A lélek visszajár, s vigaszt nyújt szeretteinek.
Erőt ad-, s felszárítja a könnyeket.
Harangoznak!
A lélekharang szól.
Mintha azt mondaná-,
Ember-!
Isten dönt, és ő parancsol!

Makó, 2007. 08. 09.