CSALFA VOLT A MOSOLYOD

Csalfa volt a mosolyod,
És álnok volt a hited,
Hazug szóval biztatgattál,
Becsaptál, hogy szeretsz.
Elhagytál, és hűtlen lettél,
Más karjában elfeledtél,
Futó kaland voltam Néked,
Megaláztad a szívemet.
Pedig tudtad, hogy szeretlek,
Mégis kinevettél!

Elmúlt már a zord hideg tél,
Megenyhült a bánat,
Elfeledtem hazugságod,
Téged mindig várlak.
Elhagytál, és hűtlen voltál,
Más karjában kikacagtál.
Amikor Te mást szerettél,
Más karjában elfeledtél,
Én akkor is azt reméltem,
/Hogy/ egyszer visszajössz még!

Makó, 1998. 12. 12.