ELHAGYOTT ÖRÖKRE
/Édesanyám emlékére/

Elhagyott örökre,
Nem jön vissza többé,
Pedig, hogy szerettem,
Szívemből örökké.

De sok boldogságot
Köszönhetek néki,
Mégis elment tőlem,
Nem vár most már senki!

Ő nevelt fel engem,
Ő vigyázott énrám,
A legdrágább asszony,
A jó Édesanyám.

Ő fogta a kezem,
Féltve őrzött engem,
Gondomat viselte,
Ahogy növekedtem.

Fájó emlék marad,
Minden boldog óra,
Üres lett lakása,
Nincs hozzám több szava.

A Mindenhatótól,
Én most csak azt kérem,
Hogy a Mennyországból,
Figyelhessen engem!

Makó, 2000. 11. 20.