GONDOLATAIM SOKASÁGA

Szobámat az éjszaka csendje járja át,
Rád gondolok, és arra mért gyötör a vágy.
A levegőben valami furcsán vibrál,
Gondolataim sokasága tovaszáll.

Nyugtalanság és féltés kavarog bennem,
Hogy mi okozza, talán a szerelem?
Egymásra találtunk, s egymáséi vagyunk,
Fáj a gondolat is, hogy újra elválunk.

A sors a forgatókönyvét mért így írja,
Agyam ezt felfogni sehogyan sem bírja?
Nem értem, hogy az élet mért csak lemondás,
Mikor az együttlét Veled olyan csodás?

A megpróbáltatást Isten mért rendeli,
Vagy csak játszik velünk és ez öröm neki?
Kegyetlen és gonosz, amiért közénk áll,
Tettéért talán még imádságra is vár?

Én csak ember vagyok, Ő a Mindenható!
Miért hadakozzunk,- neki így a jó?
Gondolatok, érvek már semmit sem érnek,
Ha a terv-terv marad nincs helye reménynek.

Az életem eltelt lassan elindulok,
Ha találkozunk majd, sok jót nem mondhatok.
Ha ott fent is így van,- inkább itt maradok,
Mert ha meggyötör is, azért boldog vagyok!

Makó, 2003. 05. 07.