MÉG

Még érzem illatod, s bőröd selymességét,
Még látom két szemed, benne lelked tükrét.
Még nézem hajadat, mely vállamra omlik,
Még fogom a kezedet, mely melegen szorít.

Még várom csókodat, amely megrészegít,
Még figyelem arcod és arcodon a pírt.
Még hallom hangod csendes suttogását,
Még lesem a kezed, és simogatását.

Még érzem két karod boldog ölelését,
Még látom a melled s annak kerekségét.
Még nézem alakod és gömbölyűségét,
Még várom testednek izzó remegését.

Még figyelem lábad ringó feszes léptét,
Még hallom vágyadnak beteljesülését.
Még lesem ajkad, s annak csodás ívét,
Még érzem csókjaid s azok mesés ízét.

Még Te vagy énnekem, boldog vagyok Veled,
Még elmondhatom, nagyon szeretlek.
Még a vágy, vágy marad, vágyom én Tehozzád,
Még Nálad lehetek, az igaz boldogság.

Még volt, még van, még lesz, – amíg Te is szeretsz,
Még vártam, még várom, még várni fogom ezt.
Még az öröm, öröm, az élet, öröm lesz,
Még szeretni foglak, – Te is nagyon szeress!

Még!

Még!

Még!

Makó, 2003. 05. 01.