MEGFEJTENI NEM TUDOM

Kerestelek, kutattalak, nagyon régen,
S Rád találtam végre, de mégsem egészen.
Valami van, ami köztünk árnyékot vet,
Megfejteni nem tudom, – hogy ez mi lehet!

Ünneplőbe öltözött, már a természet,
Legszebb ruháját vette fel a kikelet.
Vibrál a táj, virágba borult a határ,
Illatozik az erdő, a rét is ma már.

A madarak fészket raknak s párban élnek,
Boldogok ők s örömükben énekelnek.
A Nap is ragyog, sugárzása életet ad,
Ilyenkor mi gyenge, az is erőre kap.

Az égkék tengerében nyugalom honol,
A Hold a csillagok közt vígan bandukol.
Felhő csak felettünk van, hogy miért ki tudja,
Ennek okát elmém hiába kutatja?

Boldogtalan ma már csak az ember lehet,
Pedig boldogsághoz nem kell csak szeretet.
Nálad ez hiányozna? – Arra gondoltam!
Mikor a felhőket elűzni próbáltam.

Makó, 2004. 04. 17.