ŐSZ VAN! ŐSZ VAN ÚJRA!

Ősz van! Ősz van újra, a levelek megsárgulnak,
S reggelente a Napnak mosolya arcára fagy.
Ha közelebb volna, hallhatnánk gúnyos kacaját,
Világít csak, nem melegít s így éli ki magát.
Felhők úsznak alatta, s közülük kikandikál,
S a zorddá vált természettől talán bíztatást vár.
Még nyár volt elbújtunk éltető melege elől,
Most dideregve figyeljük s várjuk, hogy kiderül.

Megbüntet bennünket, amért tőle elfordultunk
Sugarainak is gyakran hátat fordítottunk.
Nem tekint most miránk, fentről a nagy magasságból,
Boldoguljunk, ha nem kellett, – talán arra gondol.
Köd nehezedik a városokra és határa,
Közömbösen nézi azt az útján bandukolva.
A nagy ködben a járművek gyakran összefutnak,
Sok áldozata van az őszi karamboloknak.

A gyerekek táskákkal az iskolába mennek,
Gémberedett kezeik a zsebben melegednek.
A naftalinszagú kabátok előkerülnek,
Szüksége van erre fiatalnak és öregnek.
Munkába igyekeznek, kiknek még van munkájuk,
Akiknek nincs egyre szomorúbb lesz az ő sorsuk.
A Nap, későbben kél, s korábban megy nyugovóra,
Hidegebb és zsarnokibb az éj minden órája.
Elsötétül az ég, és hatalmas vihar készül,
Megtépázza a tetőket, s fákat kegyetlenül.
Napokon keresztül ömlik az eső szüntelen,
A föld fuldokolva nyeli a vizet – kénytelen.
Majd a sötét felhők megfakulnak s eloszlanak,
Derűs napok következnek, és ismét elmúlnak.
Így váltják egymást ilyenkor a rossz és szép napok
Mintha Isten sem tudná, – hogy mit csinál fent, – ott.

A Nap egyszer csak, mintha megemberelné magát,
Ontani kezdi, vígan melengető sugarát.
Eljött végre a nagyon várt vénasszonyok nyara,
A szántóföldeken és mezőn vidámabb lett a munka.
Betakarítják a termést, ami még lábon áll,
Megtelik majd a sok üresen tátongó magtár.
A szép hosszú ősz minden perce most ajándék,
A hóbortos természet nyújtotta csalfa játék.

A szeszélyes ősz idején a halál is arat,
Ki beteg és gyenge kegyetlenül elviszi azt.
A születés és elmúlás az élet két vége,
Még sem becsüljük meg azt, ami ott van közte.
Ősz van! Ősz van újra s megint öregebbek lettünk,
Egy év eltelt s vágtatva elszáguldott felettünk.
Tavasznak és nyárnak híre-hamva sem maradt,
És csendben messze szállnak, „V” alakban a darvak!

Makó, 2004. 09. 28.