ŐSZI NAPSÜTÉSBEN

Őszi napsütésben, egymagamban jártam,
Lenn a Maros-parton,
Sárguló levelek elsiratták csendben,
A fiatalságom.
Eszembe juttatták, mikor én még Veled,
Boldog voltam nagyon,
Átölelve egymást, terveztük a jövőt,
S nem maradt csak álom.

Megfakult az erdő s hosszú álomra tért,
Nincs már madárdal sem,
Az öreg Maros is folydogál csak némán,
S szelíd vizét nézem.
De mikor megárad, kitör a medréből,
Gátat elsodorva,
A vize tajtékzik, rohan céltalanul,
Mindent elborítva!

Nem tudom, hogy miért, úgy vágyom az erdőt,
Büszke nyugodtságát,
Felejteti velem, magányos szívemet,
Lelkem zivatarát.
/A/ szerelmünk is olyan, mint a zúgó folyó,
Vihar dúl most benne,
/De/ megpihen majd egyszer, új álmot kergetve,
Visszatér medrébe!

Makó, 2002. 03. 10.