ÜNNEPELTÜNK NÁLAD

Ünnepeltünk Nálad, Te meg én,
De elrontottad azt a végén.
Egy meghitt ebéd, kedves szavak,
Majd elváltunk, de nyolckor várlak.

Mondtad: így lesz teljes a nap,
Vártam az estét, de elmaradt.
Nyolc óra az eljött, de Te nem,
Zárva maradt az ajtód énnekem.

Nem tudom, hogy mi történt köztünk,
Hogy becsaptál s ez lett ünnepünk.
Nő vagy ezt le sem tagadhatod,
Elfelejted, hogy szavad adod.

Vagy olyan szekér után futok,
Mely fel nem vesz, – ilyet gondolok!
Agytekervényem nem érti azt,
Öröm ez Neked, – Te ilyen vagy?

Kilencig vártalak hiába,
Így most boldogabb vagy? –vagy árva!
Megbántod azt, ki szeret téged,
Hatásos ez a fegyvertényed!

Visszaveszed, amit egyszer adsz,
Örömök után még be is csapsz?
E pluszról lemondtam volna én,
Hiába ne hívj, azt szeretném!

Programot, ha csinálsz magadnak,
Olyankor tedd azt, ha nem várlak
Felejthetetlen lett így e nap,
Néha az ember ilyet is kap!

Veled én ezt soha nem teszem,
Férfi vagyok és ez jó nekem.
Adott szavam, mint a szentírás,
Egy nő persze egészen más.

Csak felületes lelkivilág,
Csillogás, uralkodási vágy!
Így sikerült közös ünnepünk,
Emlék marad nekem, – vagy nekünk!

Makó, l999. 09. 17.