HÍRES PRÍMÁSOK ÉS CIGÁNYDINASZTIÁK

A „Cigányság és a magyar nóta” című írásomban, rövid áttekintést nyújtottam az olvasóknak: a cigányság vándorútjáról, az észak indiai őshazától Magyarországig.
Most, vizsgáljuk meg, a magyar nóta, és a népdalkultúra kialakulásában betöltött szerepüket. Ahhoz, hogy tiszta képet lássunk, illik először megemlékeznünk a leghíresebb cigányzenészekről, és cigánydinasztiákról. Tallózásomban, ezért hétmérföldes léptekkel haladva: bemutatom az eltelt 300 év kiemelkedő cigányprímásait. Természetesen e műfaj művészeinek csak nagyon kis hányadára terjed ki ez az összefoglaló, mely saját elbírálásomra épül.

BARNA MIHÁLY (? ?)

Születésének és halálának évei ismeretlenek. Csáky Imre bíboros udvari muzsikusa volt már 1737-ben. A bíboros által szervezett szepesváraljai zenei versenyen, 11 társa elől elnyerte az első díjat. Sikerének elismeréseként megfestették arcképét, „Barna Mihály Magyar Orpheus” felirattal.
A későbbiekben az Illésházy grófok szolgálatában állt!
Fáy István gróf szerint, ő volt a szerzője a Rákóczi-nótának, (amiből Berlioz és Liszt Ferenc egymástól függetlenül megírták a híres Rákóczi indulót. Berlioz műve vált ismertebbé, de ha szabad egyéni véleményemet nyilvánítani: Liszt szerzeménye a szebb) ezt az állítást viszont zenetörténetileg bizonyítani nem lehet.

CINKA PANNA (1711-1772)

Nagyapja Cinka Sándor –állítólagosan- II. Rákóczi Ferenc kedvelt muzsikusa volt, akinek Luczi nevű fia Lányi János gömöri földbirtokos kuriális zenészeként tevékenykedett. Az ő lánya: Cinka Panna, aki Lányi költségén, rozsnyói zenetanítóktól tanult hegedülni. Fiatalon, tizenöt éves korában ment férjhez, egy szegkovács cigányhoz (más források szerint tizenkilenc éves korában egy nagybőgőshöz). Házasságából öt gyermeke született: négy fiú és egy lány, valamennyien kitűnő muzsikusok voltak.
Cinka Panna a XVIII. század egyik legnagyobb hírű prímása volt, aki Lengyelországban és Romániában is sok dicsőséget szerzett a magyar zenének.
A Pozsony megyei Magyarbélen lévő hercegprímási kastélyban gyakran fellépett Csáki Imre bíboros előtt, akit annyira elbűvölt játéka, hogy egy Amati mesterhegedűvel ajándékozta meg.
Cinka Panna nemcsak kiváló előadóművész, hanem kitűnő zeneszerző is volt. Vatzek Károly kéziratos hagyatékában találtak három olyan kompozíciót, ami az ő nevét viseli. (Ezek hitelessége nem bizonyítható.) A „Cinka Panna nótája” című mű viszont semmi esetre sem az ő szerzeménye, mivel ez 50-60 évvel halála után íródott.
Végrendelete szerint díszruhájában temették el (vörös nadrág, sárga csizma, aranysújtásos és ezüstgombos mente, rubintkővel díszített kócsagtollas kalpag, s ujján gyémántgyűrű), és Amati hegedűjét is a koporsójába tették.
Sírfelirata:
Csillagokig híres hegedűs Cinka Panna e sírban
Alszik, örök hírnév fedje be szent porait.
Asszony szült engem, de hírt én szereztem e névnek,
Hírem messzire szállt, bárha a sír befödött.
Édesanyámtól csak keserű halált örököltem,
Én maradékaimnak hírnevemet adom át.

Arcképét dr. Váli Béla fedezte fel Csolton 1895-ben. Dózsa Endre egy kétkötetes regényt írt róla. Kodály Zoltán pedig Balázs Béla szövegére írt daljátékkal emlékezett rá.

BIHARI JÁNOS (1764-1827)

A magyar verbunkos zene legjelentősebb alakja. A kottát nem ismerte. Műveit barátai jegyezték le. 86 verbunkos és sok népdalfeldolgozás fémjelzi munkásságát. Barna Mihály mellett feltételezik a zenekutatók, hogy Bihari írta a híres Rákóczi-nótát, melyből az 1800-as évek elején keletkezett a világhírű Rákóczi induló. A Rákóczi-nóta énekes és hangszeres mű, ami a feltételezések szerint több mesternek a munkája, melyben a kuruc tábori fanfárok mellett (különösen az induló középrészében) különféle verbunkos elemek is fellelhetők. Az nem vitatott, hogy az 1809-es évtől, Bihari sűrűn játszotta ezt a remek dallamot.
Más feltételezések szerint Scholl Miklós katonakarmester írta, és 1820-ban ki is adta, mely kiadványon magát tüntette fel szerzőként. Létezik olyan elképzelés is, mely szerint Scholl karmester, Bihari játéka után kottázta le, és kisebb változtatásokat, végzett a nótán.
A Rákóczi-nóta még Erkel Ferencet is feldolgozásra ihlette a későbbiekben.
Bihari János korának leghíresebb cigány hegedűvirtuóza volt, akinek játékát Beethoven is elragadtatással hallgatta. Az osztrákok magyar Beethovennek nevezték.
Liszt pedig „végtelenül mély és felejthetetlen hatásúnak” mondta művészetét.
Maga Ferenc császár is nagyra becsülte, és különös kegyben akarta részesíteni Biharit, midőn egy este megkérdezte tőle: „Mit óhajt az ő szuverén kegyétől, mely kész őt nemesi ranggal felruházni?” Bihari elvetette őfelsége jóindulatú célzatát azzal, hogy egész bandája részére nemesi levelet kért.
Mint hegedűvirtuóz Európa hírű. Művészkörútjait: Ausztria, Havasalföld, Moldva és törökországi sikerei tették emlékezetessé.
Bihari nemcsak a nemesség prímása volt, hanem ott látjuk a nemesi felkelésben is, a Napóleon ellen vívott győri csatában. A fegyverszünet idején a franciák átüzentek, hogy hallani szeretnék Bihari játékát. Bihari átment a francia hadiszállásra, ahol fergeteges sikerben volt része, és a tisztek csákóját telehányták bankóval. Bihari pályafutásának egyik fénypontja a bécsi kongresszuson való szereplése volt.
1824 decemberében Hatvan és Gyöngyös közötti országúton kocsija felborult, és eltörte a bal karját, mely örökre béna maradt. Ez a szerencsétlenség véget vetett karrierjének. Társai elhagyták s ő a legvégső nyomorba süllyedt. Unokájával járt koldulni egykori ismerőseihez, akik nem lelkesedtek többé a béna muzsikus iránt. Végső kétségbeesésében inni kezdet. Három év múlva 1828. április 26-án köszvényben és vízkórban meghalt. Farkasréti temetésén háromszáz cigány szomorú játéka búcsúztatta a híres muzsikus prímást.
Zeneszerzőként egyesítette a verbunkos zene elemeit a kuruc zene hagyományaival, és a korabeli műzene eredményeivel, valamint kapcsolatot kertesett és talált a népzenéhez, népdalokhoz is.

BOKA KÁROLY (1808 1860)

Híres cigánydinasztia muzsikus leszármazottja. Boka András az 1809-es nemesi felkelés lovas ezredének trombitása volt, de kiváló cigányzenészként is jegyezték.
A család másik tagját: Boka Sámuelt „konvenciós zenészként” tartották számon Debrecenben.
Fia Károly már 16 éves korában prímás lett. Karrierjének csúcsa az 1840-es évek elejére tehető. Ebben az időben több mint húsztagú zenekarral muzsikált szülővárosában: Debrecenben.
1846-ban művészi érdemeiért polgárjoggal ruházták fel, és felkerült a neve a „civisek” listájára. Ennek az érdemének hatására családi házhoz, nagy kiterjedésű szőlőföldhöz és borkiméréshez juttatták. A vármegye uraival egyetemben a vadászatokon nem, mint muzsikus, hanem egyenrangú vadászként vehetett részt. Abban az időben ez igen nagy megtiszteltetésnek számított, és szinte példátlan volt.

Az 1848-49-es szabadságharc idején Kossuth Lajos kedvelt cigánya volt, aki a kormány tagjaival együtt gyakran tett látogatást Boka debreceni házában, ahol miniszteri tanácskozásokat is tartottak.
A szabadságharc leverésére hazánkba érkező cári katonák 1849-ben a híres prímást teljesen kifosztották, még a csizmáját és 100 aranyat érő mesterhegedűjét is elrabolták.
A magyar nép forradalmi megmozdulását az osztrák és orosz egyesült hadak verték le, akik nagy győzelmi ünneplést szerveztek Debrecenben, ahová Paskievics cári fővezér is megérkezett, és az ünnepségen Boka muzsikáját akarta hallani. Boka ünneplőruhában, de csizma helyett papucsban jelent meg, és azonnal rázendített a közismert ellenállási dalra:

„Megvirrad még valaha,
Nem lesz mindig éjszaka
A magyarnak”….

Ezzel a forradalmi tettével majdnem aláírta halálos ítéletét. Ettől kezdve, kegyvesztett lett, és éveken át, életuntan tengette életét. 1857-ben azonban Pestet is meghódította rendkívüli zenei adottságával. Művészetének nagy tisztelője Latkóczy Lajos festőművész ekkor festette meg a híres prímás arcképét, mely sokáig a Nemzeti Múzeum képtárában volt látható.
A Zenészeti Lapok 1868. szeptember 6-i száma, ekképpen emlékezett vissza művészetére: „ A páratlan népzenész, Boka Károly kedvelt hegedűjének meghallgatására az ország minden részéből összesereglettek a műbarátok, sőt még külföldiek is”.

Balkányi Szabó Lajos debreceni ügyvéd (volt negyvennyolcas honvédtiszt), de még inkább Ibrányi Ferenc szabolcsi földbirtokos (akiről Jókai az „Egy magyar nábob” című regény főalakját mintázta meg), a debreceni Arany Bikában, vagy a hortobágyi csárdában néha napokig tartó mulatozásaik alkalmával szöveget rögtönöztek Boka vonója alá, aki ott helyben azonnal dallamot játszott rá. Addig-addig csiszolgatták a szöveget és a dallamot, míg kialakultak híres nótáik. Így születtek meg Ibrányi szövegével, Boka zenéjével a ma is közkedvelt dalok:

„Feketeszárú cseresznye”,
„Debrecenbe kéne menni”,
„Édesanyám is volt nékem” című művek.

Az utóbbi Rudolf trónörökös kedvenc nótája lett, ami nagymértékben hozzásegítette a nótát a népszerűvé váláshoz.
Ilyen közös mulatozás emlékeként született a „Káka tövén költ a ruca” kezdetű dal is, melynek a zenéjét Ibrányi rögtönözte, valószínűleg Losonczy László szövegére és a zenekar játszotta sorról-sorra, ahogy készült a hortobágyi csárdában.

Boka a hallgatókon kívül írt néhány csárdást és nagyobb terjedelmű verbunkost is.

Ilyenek:
Az 1838-i Vízáradás címet viselő programzene.
Zrínyi emlék.
Nagy György uram csárdása. (cigányzenészeink B-dúr csárdás néven ismerik.)
Kesergő. Nyomtatásból csak ez a híres mű ismeretes.

Boka Károly aránylag fiatalon 52 éves korában, 1860-ban halt meg, ismeretlen körülmények között!

NAGYGÉCI RÁCZ PALI (1815-1885)

Korának világhírű cigányprímása, aki alig 15 évesen egy falusi garázdálkodó nemes ember megölésében részt vett. Ezért falujából elmenekült, és bujdosni kényszerült. 17 éves korában Rozsnyón beállt az ott verbuváló katonák közé, elhitetve velük, hogy ő 22 éves. Gyulai táborszernagy aradi ezredébe került újoncnak, mely akkor Milánóban állomásozott. Eleinte gyalogos baka volt, de néhány év eltelte után egy 20 tagú zenekart szervezett az ezredben, melynek a karmestere lett.
1848-ban kitört az olasz forradalom, és a káplár Ráczot, Benedek ezredes spionként használta a kémszemléknél. A fiatal ravasz cigány kitűnően alkalmas volt erre a feladatra, és érdemeiért őrmesterré léptették elő. Nem sokkal ezután egy kémszemlén, melyet osztrák részről Wladimir orosz herceg vezetett, a herceget elfogták, de az atléta termetű Rácz és társai kiszabadították. A herceg kormánya részéről Ráczot Szent György kereszttel tüntette ki, melyet haláláig nagy becsben tartott.

A feltűnően szép férfi a háború után ismét Milánóba került, ahol sok szívfájdalmat okozott ott, az olasz fiatalasszonyoknak és lányoknak. Itt ismerkedett meg egy rendkívül szép olasz lánnyal, Ferrário Ginditával, egy dúsgazdag háztulajdonos egyetlen lányával. Hamar egymásba szerettek, és Rácz kérőként kereste fel a lány apját, aki mikor megtudta, hogy cigány, eltiltotta a lányát tőle. Társai segítségével, azonban Rácz egy szerelemre hívó holdas éjszakán megszöktette a lányt, és Milánótól kb. egynapi járásra lévő faluba mentek, ahol három éjszakát töltöttek el együtt, majd visszamentek a lány apjához, és olyan jogokra hivatkoztak, melynek az apa nem tudott ellenállni. Rövidesen összeházasodtak. A lány kapott 150. 000 líra hozományt, de a sértett apa kitiltotta lányát, és többé hallani sem akart róla. Házasságukból három gyermekük született.
€Összesen 18 évet töltött Rácz Pali a hadseregnél, majd leszerelt, és polgári életet kezdett. Saját háromemeletes házában lakott, pompás fogatot tartott, és urasan élt. Időközben nejének szüleivel is kibékült, csupán egyik sógora nem tudta megbocsátani cigány mivoltát.
A fényűző élet hatására a hozomány fogyni kezdett, és ekkor Rácz elhatározta, hogy hazajön, és mint muzsikus keresi meg kenyerét.

Ettől az elhatározásától kezdődött cigánymuzsikusi pályája, melyet annyi dicsőség övezett. A zseniális képessége mellett, roppant nagy akaraterővel és szorgalommal szerzett érvényt tehetségének.
Először Vácra ment lakni, de 1863-ban Pestre költözött. Az atléta termetű obsitos vagyona romjaiból mulatozott, szórta a pénzt, és nem húszast, hanem aranyat dobott a bőgőbe. Mulatozás közben hallotta meg muzsikálni Patikárus Ferkót, kinek művészetét hallva először elkeseredett, majd elhatározta, hogy addig nem nyugszik, míg méltó ellenfele nem lesz ennek a cigány muzsikusnak. Ez a fogadalma nagyon nagy feladat elé állította, mert úgy, mint Patikárus, nem játszott soha senki magyar nótát, és aligha fog játszani valaha.
Pali hosszú éjszakákat átvirrasztott, tanulmányozta a magyar zene titkát, és arra törekedett, hogy a magyar nóta szépségét eredeti tisztaságában mutassa be. Ezután egyre híresebb lett, és Sárközi Ferkó révén bejutott a mágnáskörökbe, az udvarhoz, és egyre gyakrabban játszott bálokat, ebédeket az udvarnál, és csakhamar az ország leghíresebb zenészévé vált.

Kiváló erénye volt bámulatos memóriája. Akinek egyszer eljátszotta a nótáját, sohasem felejtette el. 1874-ben az Arany Sasban képviselőknek játszott. Simonffy Kálmán és Bartha Miklós fogadott, hogy Pali el tud-e játszani száz nótát anélkül, hogy valamelyiket ismételné. Rácz Pali is ráállott a fogadásra. Simonffy jegyezte a nótákat. Pali 114-ig jutott el ismétlés nélkül, amikor leállították, mert a fogadás már régen eldőlt.

Nagy népszerűsége a 60-as évek végén lendült fel!

Első külföldi útjára 1873-ban indult. Lipcsébe, majd Londonban ő volt az első, aki a magyar muzsika iránt tüzelte fel az angol nagyurakat.
1875-ben Szentpéterváron szerzett dicsőséget a magyar zenének.

Családja körében igazi paterfamilias (családapa) volt, aki féltékenyen megóvta a tekintélyét, úgy a családdal mind alattvalóival szemben. Egész életében megőrizte úri mivoltát, szeretett jól élni, s vendéglátó házat tartott. Soroksári-utcai lakásában, vendégeinek mindig dicsekedve mutogatta ritka pipagyűjteményét.

Népszerűségére jellemző volt, az a nagy részvét, mely halálakor nyilvánult meg. Részt vett Rácz Pál régi obsitos őrmester, a Szent-György orosz rendjel tulajdonosának temetésen a véletlen hazánkban állomásozó 33-ik Gyulay, akkor Kuscsevics ezred zenekara.
A temetésen, számos főúron kívül megjelent: Edelsheim Gyula báró, hadtestparancsnok, továbbá Máriássy és Hollán altábornagyok, akik a koporsót; egészen a múzeumig kísérték, a hatalmas néptömeggel. Az élen Berkes Lajos prímás vezette a 120 zenészből álló zenekart, és a beszentelés után rákezdték a „Kitették a holttestet az udvarra” című gyászdalt. Majd menet közben Rácz Pali kedvenc szerzeményét: „Lehullott a rezgőnyárfa” című dalt játszották.

Emlékére, Pali fia és néhány zenésztársulat buzgósága folytán, díszsírkövet emeltek neki, a Kerepesi temetőben, ahol Arany János sírja mögött piheni örök álmát a felejthetetlen zenész.

GÁRDONYI PATIKÁRUS FERKÓ (1827-1870)

Eredetileg: Dudás Ferkónak hívták, és a Patikárus név csak az 1860-as évek elején ragadt rá, amikor a velencei tó mentén az egyik lelki beteg földesurat muzsikájával annyira felvidította, hogy az így szólt hozzá: Ferkó, te meggyógyítottál engem, ezért a neved legyen ezután Patikárus.
Első zenei leckéit Székesfehérvárott kapta, 11 éves korában. Olyan fantasztikus energiával és sikerrel fejlődött zeneileg, hogy már 15 éves korában zenekart alakított, mellyel néhány év múlva, már Pest első bandái közé tartozott, és a Zrínyi, Komló, és Beleznaikert mulatóknak állandó zenésze lett.
Házassága sem mindennapi volt! A híres debreceni prímás: Boka Károly, Pesten a Vadászkürt szállodában lakott, akinek Róza nevű gyönyörű lánya megtetszett Ferkónak.
A fiatal prímás, ezért éjjeli zenét adott az „öreg” Bokának, eljátszva annak kesergőit.
Boka élvezettel hallgatta a rendkívül szép hegedűjátékot, és másnap, mikor feleségül kérte tőle Patikárus Ferkó a leányát, készséggel odaadta neki. Két hónap múlva Debrecenben a Fehérló szállodában két napig tartó lakodalmat csaptak.
Az alkotmányos élet kezdetén, a 70-es években felváltva muzsikált Sárközi Ferenccel, Budán az udvarnál.
1867-ben a párizsi világkiállításon a magyar csárdában játszott, többször is: III. Napóleon előtt. Bandája (melyben testvérei is ott voltak) olyan erőkből állott, hogy Biharié után őket tartották a legjobbnak.
1868-ban Patikárus Ferkó versenyre hívta riválisát, Rácz Palit. A verseny nem hozott döntést, mert a kritikusok azt nyilatkozták: „Patikárus nemes, cikornyátlan eredetiségével, tősgyökeres magyarságával átitatott játéka elbűvölt mindenkit”, „Rácz Paliban viszont nagyobb volt az erő, és briliáns virtuóz technikájának felülmúlhatatlanságával kápráztatta el a közönséget”.
1870-ben Komlón ülte egy nagy társaság március 15.-ét. Patikárus is a mulatók közé vegyült. Szerette a jó bort, és egy szál ingre vetkőzve mulatott, mikor az aranyifjúság felkapta, és kivitte a hideg udvarba, ahol huncutságból hosszasan körültáncolták. Ekkor úgy megfázott, hogy tüdőgyulladást kapott, melytől háromhét múlva meghalt, 43 éves korában.
Temetésére a Nemzeti Színház zenekara vonult ki az összes cigányság élén.
1875-ben Vasvári Kovács az öreg funerátor (temetést rendező) buzgólkodása folytán díszes sírkövet emeltek Patikárus Ferkónak tisztelői.

SZEGEDI ERDÉLYI NÁCI (1845-1893)
A városi zenede tanára és zenekarvezető volt, akit szegedi cigánykirálynak is neveztek. Egyformán kezelte a hegedűt, a zongorát és a kisbőgőt. Már nyolc éves korában rendkívüli tehetségével elárulta, hogy belőle nem mindennapi cigány lesz. Atyja Kossuth kedvelt tábori zenésze volt. Látva fia rendkívüli zenei adottságát, beíratta a bécsi konzervatóriumba, ahol briliáns technikát, és komoly előadói készséget szerzett.
Az 1870-es években, a színházakban, még katonazenekarok játszottak. Ellentétben a katonazenekarok alkalmazásával, Erdélyi Náci volt az, aki a szegedi teátrumban a zenét szolgáltatta az előadásokon. Többször előfordult, hogy a közönség nem a színdarab miatt ment a színházba, hanem Náci zenéjéért.
A zenedének nyolc évig volt tanára, de a cigány vére nem hagyta soká nyugodni, és visszavágyott bandája élére.
1883-ban a király Szegedre látogatott, és a halpaprikásos ebédjénél Náci és bandája muzsikált. Annyira megnyerte a király tetszését Náci játéka, hogy megszólításával tüntette ki őt.
1883-ban New Yorkba szerződött, ahol négy évig játszott az Éden-színházban.
Amerikának hátat fordítva visszatért Szegedre, ahol diadalmenet közepette fogadta a város intelligenciája az indóháznál. Felesége Mészáros Julianna (a város legelőkelőbb polgári család lánya volt) boldogan várta férjét, és egy ideig tökéletes harmóniában éltek otthonukban, ahol ezreket érő könyvtárt talált a látogató és kottagyűjteménye is rendkívüli volt.
Súlyos asztmája miatt nem sokáig élvezhették hívei a játékát, mert nővérével, Grunzóné kíséretében felkereste Meránt, Arcot, Gleichenberget, sőt Berlinben is megvizsgáltatta magát. Kínzó betegsége azonban egyre fokozódott, olyannyira, hogy elkeseredésében visszatért a fővárosba, ahol 1893-ban a Gschwidt-féle fürdőben szíven lőtte magát.
A hír gyorsan eljutott szülővárosába. A város vezetése azonnal intézkedett, hogy nagynevű fiát hazavitesse.
Az összes városi testületek, valamint a környékbeli cigányok mind jelen voltak a temetésén. Az utóbbiak nevében Dankó Pista búcsúztatta el kortársát, volt tanárát.
Amerikai közönsége úgy búcsúzott tőle, hogy fényképét gyászfátyollal körülvéve tették ki a kirakatokba.
Szeged városa egy díszes sírkővel örökítette meg feledhetetlen emlékét!

DANKÓ PISTA (1858-1903)

Prímás, nótaszerző, több mint 400 dala ismeretes. Hasonnevű apját (aki Szeged első zenekarának volt a tagja) már 9 éves korában elveszítette. Hegedülni ekkor csupán annyit tudott még, amit apjától néha-néha tanult. A család anyagi körülményei miatt iskolai tanulmányait abba kellett hagynia. Mindössze 4 elemit végzett. Teljesen magára hagyatva tengődött 12 éves koráig, amikor rokona Erdélyi Náci a nagyhírű zenetanár, prímás felkarolta és tanítani kezdte.
15 éves korában már saját zenekara élén állt, de a zeneszerzéssel csak 24 évesen kezdett el próbálkozni.
Később Szeged lett működésének fő színtere, ahol megismerkedett az akkor ott lakó Pósa Lajossal, akinek a versére írta első nótáját, a „Nem jó mindig minden este a fonóba eljárni” című dalt, mely egy csapásra híressé tette a nevét.
Pósa ekkor már közismert, közkedvelt poéta volt a városban. Miután megismerte a versére írt Dankó nótát, bármely szövegét szabadon átengedte a fiatal prímásnak megzenésítésre.
Dankó Pista első sikerén felbuzdulva, rövidesen elkezdte ontani szebbnél-szebb nótáit. Második nótájának a szövegét szintén Pósa írta: „Habra hab siet” című műdalt.
Amikor Blaháné ezt a dalt elénekelte Lukácsi Sándor „Rebeka” című népszínművében, teljesen ismertté tette az ifjú cigányprímást, nótaszerzőt.
Ettől kezdve a kiadók versengtek a Dankó nóták kiadásának jogáért!
1885-ben a szintén Szegeden élő Papp Zoltán két költeményét zenésítette meg a költő kérésére.
1886-ban Molnár György „Zsellér-leány” című népszínművének az összes dalát Dankó Pista írta. Ez a darab Szegeden, és a vidéki városok legtöbbjében, a zenének köszönhette sikerét. A szegedi közönség a népszínmű premierjén Dankót két babérkoszorúval tüntette ki. A darab két legsikeresebb betétdala: „Páros élet a legszebb a világon” és az „Isten veled vén eperfa” című nóták az egész országban népszerűvé váltak.
Ezek után sikeresebbnél-sikeresebb nóták következtek, melyek ma már örökzöldek, és a külföldi megmérettetésen is megállták helyüket:

„Még azt mondják, nincs Szegeden boszorkány”
„Szőke kis lány: csitt, csitt. csitt”
„Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál”
„Egy csillag sem ragyog fenn az égen”
„Azért, hogy én kanász vagyok” (Gárdonyi Géza szövegére)
„Lemondás” (Műdal)
„Piros rózsa tövéről fakad a bimbó” stb.

1894-ben születtek a Wekerle Miniszter Elnöknek szentelt nóták:

„Visszajött a fecskemadár”
„Megmondta régen Wekerle

1895-ben 305-en pályáztak az „Új Idők” című szépirodalmi lap 300 koronás díjazású dalversenyére, melyet Dankó Pista nyert meg: Feszty körképének „A magyarok bejövetelének hatása alatt írt „Zúg a szélvész, háborog a Balaton” című nótájával.
1896-ban: Moszkvában ő muzsikált Miklós cár koronázási ünnepségén.

Dankó Pista nagyon sok örökzöld nótát komponált: Pósa Lajos, Gárdonyi Géza, Szabolcska Mihály és saját verseire.

Nótáiból állították össze több népszínmű zenei anyagát:

„Gyimesi vadvirág”
„Szegény Laci”
„A leányasszony”
„A zsöllés leány”
„Rebeka”; de vannak saját szövegű népszínművei is:
„Cigányszerelem”
„A halász szeretője”

Amíg a neve ismertté nem vált, rengeteget nélkülözött, és ez idő alatt a tüdőbaj csírái plántálódtak be szervezetébe. Hiába keresett a délvidéken gyógyírt betegségére, beteg teste egyre jobban legyengült, és 1903. március 29-én: Budapesten meghalt.
Temetéséről a budapesti Újságírók Egyesülete gondoskodott. Utolsó útjára: Rácz Pali vezette, mintegy száztagú cigányzenekar kísérte, a Nyugati Pályaudvarhoz, ahonnan Szegedre szállíttatta Szeged város tanácsa.
Szülővárosában április elsején volt a temetés, a Kultúrpalota előtti térről, a városi színház és az összes szegedi dalárdák bevonásával.
Utolsó útjára a nagy dalköltőt a szegedi cigányok egyesült zenekara kísérte Erdélyi Kálmán vezetésével, a Szeged város által adományozott sírhelyhez.
1904 őszén Pósa Lajos és Markó Miklós mozgalmat indítottak, hogy a nótaköltő méltó emléket kapjon.
Porzsolt Kálmán író a Népszínház akkori igazgatója 26-szor bemutatta telt ház mellett Dankó: Cigányszerelem című népszínművét, melyet minden alkalommal Pósa Lajos hangulatos prológja vezetett be. A bevételből, összegyűlt a tervezett Dankó szobor költségének fele, a másik felét országos gyűjtéssel sikerült megszerezni.
Margó Ede kiválóan sikerült szoborműve, mely Dankó Pistát törött hegedűjével elmerengve ábrázolja; 1912. október havában került méltó helyére, a régi Hungária Kávéház előtti térre!

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI CZUTOR BÉLA (1863-1911)

Hódmezővásárhely az alföld egyik legnagyobb területen fekvő mezővárosa, mely valóságos fellegvára volt a híres cigányprímásoknak, cigányzenészeknek. Munkásságukról, regényes életükről könyvet illetve könyveket lehetne írni. Az elmúlt 300 évben sikert-sikerre halmoztak, azok a művészek, akiknél apáról-fiúra szállt az ősi hivatás, mesterség.
A zenész cigányoknál elképzelhetetlen volt, hogy a fiúgyermekek (de gyakran a leányok is) apjuktól, nagyapjuktól ne a zenészpályát örököljék.
A városban szinte alig volt olyan kocsma, vagy vendéglő, ahol legalább 3-4 cigány ne muzsikált volna.
A város iparosodásával viszont egyre gyakoribbak lettek az olyan családok, ahol a létbiztonság érdekében egyre több cigánygyerek tanult szakmát, és helyezkedett el a gyárakban dolgozni. Ezzel a zenészutánpótlás jelentősen csökkent, (szerencsére) és a munkahelyek is erősen megfogyatkoztak. Napjainkban a Vendéglátó Vállalat csődbejutásával; sajnos, eljutottunk odáig, hogy nincs egyetlen zenés szórakozóhely a városban, ahol cigányzenekar muzsikál. (Tudomásom szerint nincs a városban sehol olyan zenéshely, ahol minden este zene volna)
A „Híres prímások és Cigánydinasztiák” című összeállításomban a legendás prímások kivétel nélkül mind csodagyerekek voltak. Így volt ez Czutor Béla esetében is, akit a későbbiekben mindenki csak Béla cigányként ismert, vagy emlegetett.
Kutatásaim során találtam egy utalást Béla cigány életrajzírójának nevére: Vetró Lajos Endrére, akinek 1909-ben Hódmezővásárhelyen írt Béla cigány című 119 lapos életrajzi kis könyve; beszerezhetetlen, így írásomban sok apró, de fontos részletre nem tudok kitérni!

Béla cigány 1875. 02. 04-én született Hódmezővásárhelyen. A csodagyereknek tartott kisdiák szinte egyszerre sajátította el a betűvetést és a kottaírást. A zene csodálatos birodalmába először édesapja kezdte bevezetni, majd későbbi oktatótanára Mener János szegedi zenepedagógus lett.
A cigányoktatás sajátossága az, hogy először zeneileg hallani tanítják meg a kezdőket, és azután kezdik meg a kottatanulást, kottából való muzsikálást.
Apjától tehát először hangszerismeretet és naturalista muzsikálást tanulta, Mener tanár úrtól pedig a kottaolvasást.
A hangszere iránti zsenialitása olyan magas szintű volt, hogy 14 éves korában már a hódmezővásárhelyi első zenekar vezérprímása lett. A fiatal őstehetség azonban nem elégedett meg az addig tanultakkal, és ezért Aradra ment a nagyhírű Kis Józsi zenekarához, szakmai ismereteit gyarapítani.
Nyughatatlan természete és tudásszomja hatására, mikor már úgy érezte, hogy Kis Józsi zenekarában a fejlődése kezd lelassulni, búcsút mondott az aradi muzsikusoknak, és Szegedre ment, ahol Fehér Poldi zenekarában fejlesztette tovább zenekari rutinját és prímási előadásmódját. Fehérék rendkívül gazdag repertoárjuknak, és sokrétű műsoruknak hatására huzamosabb ideig maradt a zenekarban.
1884-ben 21 éves korában visszatért szülővárosába és ott zenekart alakított, melynek egyúttal karnagya is lett.
A fiatal prímás, zenekarvezető szinte megszállottja lett Hódmezővásárhelynek, és minden szerződést visszautasított, pedig a fővárosi Balázs Kálmán (az akkori idők, Budapest egyik legismertebb prímása) is próbálta megnyerni zenekara részére. Többször hívták külföldre, sőt Amerikába is, de hajthatatlan maradt, és élete végéig ragaszkodott Vásárhelyi munkahelyéhez.
Soha nem derült ki, hogy kezdődő betegsége, vagy lokálpatrióta érzelme befolyásolta döntésében. Mindig szerény ember volt, és nem tudta elcsábítani sem a hírnév és sem a pénz.
Szülővárosának közönsége olyan mérhetetlen nagy szeretettel vette körül, hogy az számára pótolt minden dicsőséget, melyet szerezhetett volna az esetleges külföldi szerződései alkalmával.
Az elismerés kijárt neki kortársaitól is: Pósa Lajos szövegére írta Dankó Pista a „Vásárhelyi sétatéren Béla cigány muzsikál” című nótát, mely örökre híressé tette Béla cigányt az utókor számára is.
1900-ban a népszerű amerikai lap a „The Evening Post” egyik előkelő munkatársa európai körutat tett, és megfordult Hódmezővásárhelyen is, ahol Béla cigány játéka olyan mély benyomást tett rá, hogy újságjában egy egész oldalt szentelt a híres prímásnak.
Idézet a cikkből: „A legnagyobb czigányművészt Hódmezővásárhelyen láttuk; Vásárhelyi Bélát, aki nekünk halálos betegen játszott. Lehetetlen ecsetelni ennek a czigánynak zsenialitását”.
Ennek a cikknek a méltatása óriási jelentőségű volt, hiszen Béla cigányt olyan hírességek vették körül a környező városokban, mint: a szentesi Lehota Gábor, a makói Purcsi Károly, Kiss Kolompár Béla, id. Fátyol Pista, a szegedi Erdélyi Náci, és Dankó Pista, akik koruk legnagyobbjainak számítottak, nemcsak vidéki, hanem országos viszonylatban is.
Béla cigányt Hódmezővásárhelyen kívül több híres fürdőhelyen is ünnepelhette a közönség. Játszott: Marillán és Tátrafüreden is, ahol megismerkedhetett a mágnásvilág tetszésével és szeretetével is.

10. hó. 22-én, a szegedi színpadon rendezett nagyszabású cigányhangversenyen zenekarával maga mögé utasított minden zenekart, akár szegedi, akár vidéki városokból érkeztek a vetélkedőre, és ezzel elnyerte Szeged város cserfalombbal övezett koszorúját. Hódmezővásárhely közönsége egy ezüst koszorúval honorálta kedvenc prímásának győzelmét.
    Ugyan ebben az évben, 11. hó. 05-én, Hódmezővásárhelyen rendezett Dankó estély alkalmával, ugyancsak a vásárhelyi közönség; egy arany gyűrűt, és egy pár arany kézelőgombot ajándékozott prímásának.
    Siker koronázta gyönyörű tónusú előadásmódját a Nagyváradi Nemzeti Színház által rendezett cigánymuzsikus versenyen is, ahol elnyerte a trófeaként kiírt nagy aranyérmet is.

Béla cigány fiatal életútján a sikert-sikerre halmozta, de a gyilkos kór nem becsülte az ünnepelt művészt, és 1911-ben 36 éves korában, a tüdővész magával ragadta.

A város és a tisztelői egy domborművet helyeztettek el kedvenc kávéházának a „Fekete Sas”-nak a falán, ahol a sétatéren sétálók emlékezhetnek a városhoz mindig hű Béla cigányra!

RIGÓ JANCSI (? 1927)

Pályakezdésének idején, kisebb falusi bandákban muzsikált, és innen került jobb vidéki cigányzenekarokba. Ezek egyikével Londonba, majd Párizsba jutott, ahol önálló zenekart verbuvált, mellyel a millenniumi évek, és a XX. század elejének ünnepelt cigányprímása lett.
Játékát utánozhatatlan tónusú varázslatos hegedűhang, izzó lendület, és forró temperamentum jellemezte. Ennek köszönhette, hogy romantikus szerelmi kapcsolat jött létre a sokszoros amerikai milliomos leányával, aki otthagyta érte a férjét, (Chimay belga herceget) és hozzáment feleségül. A nagyműveltségű, gyönyörű nőt valósággal rabul ejtette az adonisnak nem mondható, himlőhelyes, félszegműveltségű cigányprímás.
A nagy szerelemnek szomorú vége lett, mert válásra került sor közöttük. A szép milliomos lány (Ward Klára), újból férjhez ment egy olaszországi hotelportáshoz, akinek a feleségeként hunyt el 1913-ban.
Rigó Jancsi élete utolsó éveit New Yorkban töltötte el, teljesen elszegényedve, muzsikus társai kegyelem kenyerén tengődve.
Nagy szerelmét 1927 februárjában követte a mennyei boldogság reményében! Élettörténetét regényben és filmen is feldolgozták!

MAGYARI IMRE (1894-1940)

Debrecenben született és zenei tanulmányait is itt végezte; Füredi Józsefnél a Városi Zenedében. (később Zeneművészeti Szakiskola lett.)
Mindössze 46 évet élt, de korának így is a leghíresebb, és legnépszerűbb prímása volt. Fiatalon Budapestre került, s zenekarával luxus-szállókban és a legelőkelőbb éttermekben muzsikált.
Ő volt az első prímás, aki a magyar rádióban már a megnyitásakor fellépett, és egyenes adásban szerepelt.
Játéka, és előadásmódja megkapóan érzelmes, és túlzásokba soha nem menő tónusa cikornyamentes volt.
Műsorával, magával ragadta a közönséget. Nagy vonzódást érzett a verbunkos zenéhez, és az elfelejtett múlt századbeli zeneirodalom interpretálója lett. A cigányos hegedűirodalom mintaszerű előadása, és népszerűsítése, jórészt az ő nevéhez fűződik.
Népszerűsége hamar utat nyitott számára, Magyarország határain túlra is. Különösen nagysikerű volt az 1925-ös angliai körútja. (London, Manchester, Liverpool.)
Nótaszerzéssel is foglalkozott, és nótái megőrizték népszerűségüket!
A „prímások prímását” 1936-ban, érdemei elismeréséül Signum Laudisszal tüntették ki.
Az 1940-ben bekövetkezett halálával a nótairodalom egyik legnagyobb tolmácsolóját, cigányprímását vesztette el: a zenésztársadalom!

MAKÓI FÁTYOL MISI (1909-1980)

A délalföldi Makó városának, és térségének, talán legnagyobb múlttal rendelkező cigánydinasztiája a Fátyol dinasztia. Családfájuk levéltári és egyházi nyilvántartások felkutatásával 1703-ig vezethető vissza. Tehát már a Rákóczi szabadságharc idején, családjuk ősei ebben a városban muzsikáltak, és minden generáció fiai muzsikusok voltak.
E 300 évet magába foglaló történet végén állt a legendás hírű cigányprímás: Fátyol Misi, aki a megtestesítője lett, az ideális prímás fogalmának, és magában hordozta a zenekarvezetői erényeket, és szaktudást egyaránt. Mestere volt hangszerének, és tónusában ötvöződött az ősi cigányzene és a klasszikus hangzáskultúra. Hangszereléseiben ezt a kettősséget, zenei építkezést a legmagasabb szinten hasznosította. Tökéletes emberismerői képességének köszönhetően, e műfajban a legmegfelelőbb társakat, zenekari tagokat alkalmazta, akiknek, a képességüknek megfelelő magas mércét állított.
Kifogástalan megjelenése, eleganciája, modora, intelligenciája úri tartást adott számára, melyet egész életében megtartott, és ennek köszönhette a tekintélyét úgy a zenészek között, mind a vendégek előtt, akik tisztelték és szerették e rendkívüli embert.
A zenészek egymás között pódiumzenésznek tartották, mert nem szeretett „asztalozni”. A tehetségét nem váltotta aprópénzre. A vendégek nótáit kitűnő memóriájának köszönhetően megjegyezte, és mindig készségesen eljátszotta a pódiumról, csupán annyit tett, hogy arra fordult, ahová a nóta szólt.
Szerény mosolyával és mértéktartó magaviseletével, szinte észrevétlen lefegyverezte az egyébként duhajkodásra hajlamos vendégeket is.
Az öncélú tetszelgés távol állt tőle, viszont megkövetelte a zenekarától az odafigyelést, és a tökéletes együttműködést. Röviden mondva: fegyelmet tartott, aminek köszönhetően maximális elismerést aratott, úgy zenei körökben, szakmai berkekben, mind a zeneértő vendégek előtt.

9. 19-én született Makón. Születésekor már el is dőlt, hogy a kis csecsemő prímás lesz. Ez régi tradíció volt már a családban, melyet szülei boldogan be is tartottak. Első tanítómestere Sztanics István volt, aki egy életre megszeretette vele a szárazfát. A még zsenge ifjú prímáspalánta először hasonnevű édesapja zenekarában debütált. Innen, még mindig gyermekfejjel került nagybátyja Fátyol Jancsi zenekarába tercprímásnak.
   Ebben az időben még ösztönös muzsikusok voltak a cigányzenészek. A nagyhírű Fátyol Jancsi is naturalista prímás volt. Ennek ellenére kifogástalan, színvonalas zenét produkáltak, és repertoárjukat a sokrétűség jellemezte. Műsorukban: verbunkos, palotás, magyar nóta, népdal és a világi zene egyaránt fellelhető volt.
   Fátyol Misi fiatalkora ellenére ráébredt arra, hogy a naturalista cigánymuzsikából ki kell törni, mert jövője csak a tanult muzsikusoknak lehet. 18 éves korában kivált nagybátyja zenekarából és Szegedre ment muzsikálni, ahol a munka mellett beiratkozott Dr. Belle Ferenc konzervatóriumi tanárhoz, a Filharmonikus Zenekar koncertmesteréhez.
   A rengeteg gyakorlás, szorgalom és a kitűnő tanári munka eredményként, az akkori idők egyik legnagyobb prímása Pertis Pál meghívta zenekarába Budapestre, a legelőkelőbb éttermek között, nyilvántartott Duna-parti „Vadászkürt-mulatóba” terc és segédprímásnak. Egykor a híres Boka Károly (Kossuth Lajos kedvenc cigánya) ott lakott a Vadászkürt szállodájában, és ott muzsikált az étteremben. €
   Pertis Pál zenekara gyakori szereplője volt a korabeli filmeknek, híradóknak. A zenekarral együtt Misi is ott van a régi kópiák celluloidszalagján. Pl. a „Virágvasárnapján” című játékfilmben.
   Ebben a zenekarban a fiatal zenész elsajátított mindent, amit egy élvonalbeli prímásnak szakmailag tudni kell.
   Pertis Pál zenekarával több külföldi turnén vett részt, és eljutottak a Belga Királyi Golf klubba is hosszabb időre muzsikálni. Szerződésük lejárta után visszatértek a Vadászkürtbe.
   Pertis Pál egészsége megromlott és egyre gyakrabban került betegállományba. A fiatal
   Fátyol Misi művészi játékának legnagyobb elismerését a zenekartól kapta azzal, hogy kora és vidéki mivolta ellenére elfogadták prímásnak Pertis Pál betegsége idején.
   Egy alkalommal Pertis Pál kórházban volt, amikor a belga király és kísérete megjelent a Vadászkürtben vacsorára. Annyira megnyerte a tetszését a magas rangú vendégeknek Fátyol Misi és a zenekar muzsikálása, hogy távozáskor a király kézfogással gratulált a fiatal prímásnak, és rövid idő múlva meghívást kaptak a belga fővárosba Bruxellesbe, ismét a Királyi Golf Klubba.
   Röviddel ezután, meghalt Pertis Pál, és evidens volt, hogy Misi vezeti a zenekart külföldön is.
   Ismét hosszabb időt töltöttek el a patinás nyugati világvárosban.
   Még a szerződésük le sem járt, mikor kitört a II. Világháború, melyben az a paradox helyzet állt elő, hogy Belgium és Magyarország is a nagy távolság ellenére hadviselő felekké váltak.

1939-ben fájó szívvel búcsút kellett mondaniuk kenyéradó gazdáiknak. Sosem derült ki, hogy mi vezérelte őket az akkor Magyarországhoz visszacsatolt Rév-Komáromba, ahol 6 évig dolgoztak, a nagy múlttal rendelkező „Centrál Kávéházban”. Arra sem derült fény soha, hogy a zenekarból hányan maradtak vele, és hányan váltak ki. Misinek itt tanítványai is voltak. A tény az, hogy ebben a háborús években jól éltek, s anyagi gondjaik sosem voltak.
Itt ismerkedett meg Döme Zsuzsannával, és esküdtek örök hűséget egymásnak.
1945-ben a történelem fanyar humora közbeszólt, és Rév-Komáromot ismét visszacsatolták Csehszlovákiához. Két választási lehetőségük volt: vagy cseh, vagy magyar állampolgárok lesznek.
Fátyol Misi ekkor már több mint 10 éve nem látta szeretett hazájának kis városát, Makót. Az eltelt idő alatt sokat szenvedett a honvágytól, ezért a döntéshez nem fért kétség hazatért feleségével (akit még a szülei nem is ismertek) szülővárosába.
Ebben az időben még javában dúlt az inflácíó. (A világon, a legnagyobb infláció Magyarországon volt.) Az emberek még a háború hatása alatt voltak, és nagy szegénység nehezedett az egész országra, így a makói népre is. A pénznek nem volt értéke, és ekkor élte fénykorát a cserekereskedelem.

1945-ben Fátyol Misi visszakerült a Jankovics család tulajdonában lévő Koronába, Fátyol Jancsihoz, (nagybátyjához) ugyan abba a zenekarba melyből több mint tíz éve távozott.
1946-ban kiadták az új pénzt: a forintot, és lassan rendes kerékvágásba került az ország
Fátyol Jancsi régen dédelgetett terve volt, hogy beköltözik Szegedre. Ezért még egy ideig Makón muzsikált, s közben intézte a lakást, munkahelyet Szegeden. Mikor minden összejött, átadta a Koronát unokaöccsének.
Időközben megkezdődött az államosítás, és a Korona Jankovicséktól a Csongrád-megyei Vendéglátó Vállalat kezelésébe került, és ezzel nyugdíjas állásuk lett a zenészeknek.
Rövid útkeresés után kialakult a sportnyelven mondott „Aranycsapat”: Fátyol Misi prímás, zenekarvezető, ifj. Rácz Géza terc és segédprímás, id. Rácz Géza Brácsás, Kelecsényi József cimbalmos, Puka János nagybőgős. Ez a zenekar kitűnően összekovácsolódott, és az elkövetkező évtizedekben sok örömöt szerzett a város és a környék lakosságának, úgy a vendégeknek, mind a rádióhallgatóinak.
Az ötvenes években a Petőfi Rádiónak volt egy népzenei adása: „Vidéki Prímások műsora” címmel. Több alkalommal is meghívták Pestre, felvételre a makói Fátyol Misit és zenekarát, mely felvételeket azután sugározta a rádió. Elképzelhető, hogy a Petőfi Rádió archív anyagában még megtalálhatók volnának, ezek az értékes felvételek.
Szintén az ötvenes évekhez fűződik, az ambiciózus Pitvarosi karnagy Stiner Béla (írt gyermekoperákat is) és a Fátyol zenekar kapcsolata. Steiner Béla szlovák és csalóközi magyar anyagból kórusműveket, dalos, táncos népi játékokat állított össze. Miután több helyt sikerrel szerepeltek a megyében, a Magyar Rádió felfigyelt rájuk, és felvételt akart készíteni az együttessel. Pitvaroson nem voltak megfelelő zenészek e feladatra, ezért Steiner karnagy zenekar után kutatott. Valaki ajánlotta neki a magas színvonalon muzsikáló Fátyolékat.
A karnagy úr beutazott Makóra, és bement a Koronába, vacsorát rendelt, és közben figyelte a zenekart. Az első hallott nóták után már tudta, hogy megtalálta a zenekarát. Rövid alku után megköttetett az egyesség. Fátyol Misinek átadta az énekkottákat. Misi kidolgozta a harmóniákat, meghangszerelte a dalokat és betanította a zenekarnak. A felvétel előtt a zenekar már tökéletesen tudta az anyagot. Gondot csak a felvétel okozott, mivel Pitvaroson akkor még nem volt villany, így aggregátort kellett használni. Végül, minden jól ment, és a felvétel is sikerült.
Még ugyan abban az évben színpadra állították a Szlovák lakodalmas című játékot.
1954-ben Muharay Elemér, a Gyöngyösbokréta mozgalom atyja, felvitte őket Pestre, és az Állami Népi Együttes székházában bemutatták a legújabb Steiner kompozíciót: a Batyubált. Ezt nyárom a makói Hagymaházban megismételték.
Természetesen minden ősbemutató Pitvaroson volt!
Erre a sikeresen működű kapcsolatra egy felvidéki koncertkörút tette fel a koronát.

1956 tavaszán, Hódmezővásárhelyen: a „Fekete Sas” (akkor: „Béke Szálló) nagytermében rendeztek egy megyei népzenei találkozót. A zsúfolásig megtelt teremben három zenekar vetélkedett. Makót Fátyol Misi és zenekara, Szentest Konkolyék, Vásárhelyt Gaudi Tacsi és zenekara képviselte. A vetélkedőt rangos budapesti zsűri értékelte.
Az első díjat a makói zenekar nyerte el.
Ebben az időben akár prímásversenyen indultak, akár zenekari találkozón, minden honnan győztesként távozhattak.
1957-ben a SZÖVOSZ zenekarok országos versenyén: Mezőkövesden arattak diadalt. 19 megye egy-egy zenekarral képviselte magát, és ebből a nagyon erős mezőnyből hozták el az első helyezést. Az együttesek legjobbjaiból alakítottak egy 60 tagú monstre együttest, melyben Fátyol Misi és ifj. Rácz Géza is benne volt.
Ekkor kapott Fátyol Misi meghívást az Állami Népi Együttesbe prímásnak. Az akkor 48 éves prímás nem vállalta a felkérést, és ezzel lemondott arról, hogy bejárja a világot a nemzetközileg felkapott együttessel. Maradt Makón a családjával, akiket minden hírnévnél többre értékelt és jobban szeretett. (Itt jegyezném meg, hogy házasságukból három gyermek született, egy lány és két fiú.)
Nem sokkal ezután a Nemzeti Színházban egy nemzetközi kongresszus résztvevői tiszteletére rendezett hangversenyen léptették fel őket.
Még ebben az évben megnyerték a vidéki prímások zenekarainak versenyét is, ahol Vavrinyec Béla zeneszerző, a zsűri elnöke külön gratulált a zenekarnak, és vezetőjének.

1958. november 07-én, Makó város művelődési osztálya kimagasló munkájáért nívó díjjal tüntette ki a közkedvelt prímást.
1959. augusztus első napjaiban a makói Petőfi Park szabadtéri színpadán rendezték meg Fátyol Misi önálló prímási (zenekarvezetői) tevékenységének 30 éves jubileumát.
      Misi erre az alkalomra zenekarát 15 tagúra bővítette ki. Egy nótacsokorban nagybátyja Fátyol Jancsi vezette a zenekart, mint vendégprímás. A fergeteges klarinétszólókat unokaöccse, Fátyol József játszotta, aki a Magyar Rádió Népi Zenekarának szólistája volt.
      Az est hangulatát népszerű Budapesti énekesek fokozták kitűnő helytállásukkal.
      A nézőtér, zsúfolásig megtelt, oly annyira, hogy még a színpad mögött is álltak vendégek. Akik jelen voltak, a koncert után egy életre szóló élménnyel gazdagodva térhettek haza.
      1959.augusztus 20-án, Fátyol Mihályt, a makói „Korona étterem” zenekarvezetőjét, a Művelődési Miniszter, Szocialista Kultúráért Érdeméremmel tüntette ki.
1960. április 04-én, a Csongrád-megyei Vendéglátó Vállalat Kiváló Dolgozója lett. Ezt a megtisztelő címet nyugdíjba vonulásáig még háromszor elnyerte.

A népszerű makói orvos Dr. Batka István, akinek a marosi iszap gyógyászati hasznosításában voltak kimagasló érdemei, nagy tisztelője volt Fátyol Misinek. Megnyilvánult ez abban is, hogy nóta és csárdás szövegeit átadta megzenésítésre kedvenc prímásának. A zene elkészült, és Batka doktor felkérte Szabó Sándor operaénekest, hogy énekelje fel magnószalagra.
Ebben az időben, a makói Hagymaházban dolgoztam, és véletlen megtudtam, hogy mikor lesz a felvétel a színházteremben, melyre 1960 júliusában került sor.
A felvételnek volt egy érdekessége: Szabó Sándor ott a helyszínen kapta meg az anyagot. Átnézett egy nótát, és már kezdődött a felvétel. Két óra alatt így egy lemezre való zenét énekelt fel, mély átérzéssel, hibátlanul.
A délelőtti felvételen mindössze hárman voltunk jelen olyanok, akik nézőnek és hallgatónak számítottunk.
Sajnos nincs tudomásom arról, hogy mi lett a sorsa ennek a felvételnek, de nagy veszteségnek számítana, ha valahol nem őrizték volna meg Batka doktor és Fátyol Misi gyönyörű nótáit.

1960-ban, az ősz folyamán, Makón a Hagymaházban koncertezett a budapesti Lakatos Sándor (akit a prímások királyának, és a királyok prímásának neveztek) 16 tagú zenekarával. A műsort végignézte a teljes Fátyol zenekar, és a műsor után gratuláltak Lakatoséknak.
Az előadás végeztével Lakatosék átmentek a Koronába vacsorázni, ahol Fátyolék szórakoztatták őket. A pesti zenekar figyelmesen meghallgatta Fátyolékat, és viszonozták a gratulációt. Az étteremben ekkor már egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak.
Lakatoséknak annyira megnyerte tetszését a Fátyol zenekar produkciója, hogy olyan cselekedetre ösztönözte őket, amilyet még nem látott a makói közönség. Elővették a hangszereiket, s beálltak a Fátyol zenekarba, és a két zenekar közösen muzsikált.
Igazi örömzene volt!
A közönség óriási ovációval, vastapssal ünnepelte őket, de legjobban Lukács István cimbalomművész tapsolt, (ő a Rádióban a „Jó éjszakát gyerekek” című műsor előtti szignált játszotta a „Csillagok, csillagok” kezdetű népdalt.) neki nem jutott hangszer, így ő közönség volt, aki valamikor Makóról került fel Budapestre.
Az est folyamán még egy kis meglepetést is tartogattak Fátyolék a Lakatos zenekar részére. Eljátszottak egy világszámot, egy rumbát, melyben a dobot és a ritmushangszereket Fátyol Misi átírta cimbalomra, brácsára és bőgőre. Ezt a produkciót Lakatosék is vastapssal jutalmazták.

Az ötvenes évek végén Fátyol Misi jó érzékkel látta meg, hogy a zene világában végbe megy egy olyan folyamat, mellyel, ha nem tart lépést háttérbe szorul zenekarával, az új irányzattal szemben. Ekkor öttagú cigányzenekarát kibővítette: Bakos Zoltán zongoristával és Siket Antal dobossal, hegedűssel, énekessel. Ifj. Rácz Géza megtanult gitározni. Így ezek után felváltva játszottak cigányzenét és tánczenét, melyet egyre inkább igényelt a közönség.
A zenészek sohasem voltak jól fizetett dolgozói a vállalatoknak, ezért egy napon váratlanul felmondott Bakos Zoltán zongorista. A zenéléssel végleg felhagyott és más munkakörben helyezkedett el.
Fátyoléknak égetően fontos volt egy zongoristát keresni, mert egyre több tánczenét kellett játszaniuk. Zongoristát viszont nagyítóval sem lehetett ebben az időben találni, ugyanis mindenki állásban volt. Ekkor felkerestek engem, (ennek az emlékezésnek az íróját) hogy vállaljam el addig, amíg nem találnak egy hivatásos zenész zongoristát. Egy-két hétről volt szó, amiből nyolc hónap lett. Nekem nem lehetett még zenészvizsgát tennem, mert gimnáziumi tanuló voltam. Működési engedély nélkül játszani nem lehetett, amit a rendőrség ellenőrzött, de Fátyol Misire való tekintettel sohasem szóltak miattam.
Időnként diákbálokban muzsikáltunk zenekarommal, így esett rám a választás. Ebben az időben egy diáknak főbenjáró bűn volt éjszakai szórakozóhelyen tartózkodni.
Tanáraim estéről-estére bejártak vacsorázni a Koronába, de annyira tisztelték Fátyol Misit, hogy sohasem tették szóvá, hogy a „diák úr” nappal iskolába jár, éjjel meg muzsikál.
Életem első profi zenekarában ekkor játszottam először!
Nyolc hónap elteltével Lakatos Antal (Totó) szerződése lejárt Tapolcán, és hazajött a Fátyol zenekarba zongoristának és brácsásnak. Ekkor ugyanis nyugdíjba ment id. Rácz Géza brácsás, és ezzel megkezdődött a híres Fátyol Misi cigányzenekarának a felbomlása.
Fátyol Misivel a kapcsolatom a zenekarából való kiválásommal nem szűnt meg, ugyanis különböző műsorokban vagy helyettesítéskor még sokszor muzsikáltunk együtt.
Röviddel ezután nyugdíjba ment a cimbalmos Kelecsényi József is.
Ifj. Rácz Géza is kivált a zenekarból, majd Szegedre költözött, és ott zenekart alakított.
Végül Puka János bőgős kényszerült megválni az együttestől, betegsége miatt. (megbénult a jobb keze)

Az idő nem állt meg, ezért a zenei divattal lépést kellett tartani, és így a nagy hírű, sok dicsőséget szerzett cigányzenekar lassan átalakult tánc és szalonzenekarrá.
Fátyol Misi utolsó zenekara a Koronában hosszú éveken keresztül a következő összeállításban állt fel: prímás: Fátyol Misi, zongorista: Ivanics János (Misi unokaöccse), szaxofonos, klarinétos: Joó Imre, Bőgős, basszusgitáros: Lakaktos József (Cakó), dobos, hegedűs, énekes: Siket Antal, hegedűs, gitáros: id. Sztojkó Mihály.
Ezzel a zenekarral mindent muzsikáltak, és sok örömöt szereztek az akkor még népes vendégseregnek.
Egy jó hangulatban eltöltött este után, zárórakor Fátyol Misi (akit ekkor már szinte mindenki Misi bácsinak nevezett) odament a kirakathoz és bevette az aranybetűkkel írt táblát, mely évtizedeken keresztül hirdette, hogy ebben az étteremben:

Minden este Fátyol Misi és zenekara muzsikál.

1972-ben 63 éves korában Makón nyugdíjba ment, a legendás hírű muzsikus, Fátyol Misi, a város minden idők legnagyobb prímásegyénisége, aki egy év megszakítással 34 évig muzsikált a patinás Korona étteremben!

Az aktív zenélés után levezetésként, még hétvégeken pár évig rendszeresen muzsikált, alkalmi tánczenekarával a Korona emeleti nagytermében.
Életének utolsó három évében betegsége folytán már ennyit sem bírt, ezért teljesen befejezte zenész pályafutását.

Van egy ismert mondás: „Az élet egy színház, ahol legnagyobb rendező a sors”!

Ez a mondás valósult meg 1979 decemberében is, amikor felkeresett az Óföldeáki Szociális Otthon vezetője, és felkért, hogy egy egyórás nótaműsorral járuljunk hozzá, a karácsonyi rendezvényük hangulatosabbá tételéhez.
Felkerestem lakásán Fátyol Misit, aki ekkor már három éve nem muzsikált sehol.
A beteg prímás első szóra elvállalta, mondván: biztosan örömöt szerzünk az idős, beteg embereknek.
Rácz Ferenc énekelt, és harmonikán én kísértem őket. Véletlen, vagy szándékos volt, nem tudom; Rácz Ferenc, Misi bácsi kedvenc nótájával zárta műsorát. Ekkor még nem tudhattuk, hogy utoljára csendült fel az idős prímás hegedűjén az örök szép melódia:

„Kidőlt keresztfának nem köszön már senki”!

Mint fentebb írtam Fátyol Misi zenekara volt életem első profi zenekara, ahol muzsikáltam, és a sors 1979-ben úgy rendezte, hogy én voltam az utolsó zenész, akivel muzsikált a népszerű prímás.
A műsor után hazavittük Misi bácsit, a kapuban elköszöntünk egymástól, és soha többé nem találkoztunk.

1980. február másodikán, örökre lehunyta szemeit, és megszűnt dobogni az szív, mely minden nótában a varázslatot adta!
      Halálával Makón megszűnt az a 300 éves hegemónia, melyben a Fátyol dinasztia prímásai, zenészei a zene szolgálatában álltak. Utolsóként a leghíresebb: Fátyol Misi zárta a sort cigányzenekarával.
      Itt említeném meg +Dr. Kiss Ernő a szegedi Konzervatórium tanárának, és a szegedi Nemzeti Színház zenészének visszaemlékezését, melyet a következő mondattal kezdett:

„A legendás hírű, felejthetetlen Fátyol Misi”!…..

Három gyermeke közül Ida és Mihály nem játszik hangszeren, Tivadar (a legfiatalabb) a rajkózenekarban nőtt fel, és mint hegedűs bejárta az együttessel a világot. Egy ideig apja nyomdokán járt, és 1978-1979 fordulóján, néhány hónapot Belgiumban muzsikált.
Onnan hazatérve a Bihari Együttes zeneigazgatója és zeneszerzője lett.
Fordulópont volt életében Lakatos Menyhért íróval való találkozása, akinek a „Keleti Álmok” című színművéhez, majd az „Átok és Szerelem” című filmjéhez írt zenét. Zeneszerzői munkásságát ebben az írásomban nem kívánom részletezni.
A Fátyol dinasztia tehát tovább él Tivadar személyében, mint zeneszerzőben, de prímásként már nem, mivel a zeneszerzés mellett ő is polgári foglalkozást folytat.

Fátyol Misi temetésére a helybelieken kívül az egész megyéből sereglettek a zenészek, barátok, tisztelők. A temetési menetben legelöl díszpárnán vitték Fátyol Misi hegedűjét, melyről a sírnál a cigány hagyományoknak megfelelően ifj. Rácz Géza a volt zenekari tercprímása, tanítványa levágta a húrokat, majd elbúcsúztatta prímását.
A temetési zenekart az idős beteg prímás, a betegágyból felkelve: Lakatos Jancsi vezette, aki 1945-1946-ban egy évig tercprímása volt Misinek. (1980 májusában Lakatos Jancsi is meghalt)
A Csongrád-megyei Hírlapban: a Zenész Szakszervezet, a volt zenész kollegák, barátok, valamint a magam nevében, egy nekrológban, én vettem búcsút Misi bácsitól.

1995-ben, halálának 15. évfordulóján, a Városvédő Egyesület, volt munkahelyének a Koronának falán, emléktáblát helyezett el, majd a családtagok és a tisztelők felkeresték, a Római Katolikus Temetőben Fátyol Misi sírját és elhelyezték az emlékezés virágait.
Az emléktábla egy mondatának a felhasználásával, egy saját szerzeményű nótámmal állítottam emléket az egykor ünnepelt prímásnak:

Megállok a temetőben…
Fátyol Misi emlékére)

Megállok a temetőben, Fátyol Misi régi sírhantjánál.
Elmerengek némán, csendben, felidézem a régi nótáját.
Hegedűjével könnyeket, és mosolyt varázsolt az arcokra,
Mikor a hegedű húrján, felcsendült a sokat hallott nóta.

Elnémult a hegedűje, nem szól többé már a régi nóta.
Lent pihen az öreg prímás, nótájával lett a sír lakója.
De a lelke fent muzsikál, valahol a magasságos égbe’
Ráemlékeztet azóta, emléktáblára vésve a neve.

2005-ben halálának 25. évfordulóján a család és a volt makói tisztelői részvételével megkoszorúztuk az emléktáblát. Az ünnepég zenekarát Szabó Imre prímás vezette.
Fátyol Misi érdemeit ünnepi beszédében Bozsogi Attila mondta el.
Részt vett a koszorúzáson a makói származású híres budapesti prímás: Puka Károly is, aki az 1984 évi vonópárbajának győztese volt, és a Magyar Köztársasági Érdemérem Aranykereszt kitüntetettje.

Szegednek Dankó Pista, Hódmezővásárhelynek Béla cigány, Makónak Fátyol Misi voltak a legendás hírű prímásai. A két elődnek Szeged, és Hódmezővásárhely szobrot illetve domborművet állíttatott.

Bízom abban, hogy egyszer eljön, azaz idő, amikor a makói zenebarátok is büszkén tiszteleghetnek majd Fátyol Misi méltán megérdemelt emlékműve előtt, mely hirdeti az utókor számára, legendás és felejthetetlen emlékét!

8. 19-én megvalósult sokak álma, és Fátyol Misi életnagyságú szobrát felavatták, a Korona Szálló előtti téren, melyet makói, Kiss Jenő szobrászművész készített.
   Az ünnepélyes avatáson beszédet mondott: Dr. Buzás Péter, (Makó város polgármestere, országgyűlési képviselő) Dr. Keczer Tamás, (Nyugalmazott minisztériumi osztályvezető) Csikota József, (A Magán Zeneiskola igazgató karmestere) Bozsogi Attila zenész, (A szobor mentora) Iványi Gábor (Metodista lelkész) és a család részéről Fátyol Tivadar (A Magyar Köztársasági Lovag Érdemkereszt kitüntetettje.)
   A mintegy 500 főnyi közönség előtt az emlékezést Puka Károly prímás, hegedűművész (A Magyar Köztársasági Érdemérem Aranykereszt kitüntetettje) és Ökrös Oszkár cimbalomművész (A Magyar Köztársasági Érdemérem Aranykereszt kitüntetettje) tette hangulatossá, és feledhetetlenné.
   Az est folyamán a Hagymaház szabadtéri színpadán a Száztagú Cigányzenekar kamaraegyüttese, és Szentpéteri Csilla zongoraművész, közös produkciójukkal kápráztatta el a 3000 főnyi közönséget.
   Az ünnepi hangulatot Fátyol Tivadar tette teljessé, mikor apja hegedűjén eljátszotta a feledhetetlen prímás kedvenc nótáját: „Kidőlt keresztfának nem köszön már senki”!
   A záró koncerten a közönség szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a fellépő művészek előadását.
   A népszerű prímás szobránál időnként virágcsokor hirdeti, hogy a már halhatatlan művészt örökre szívébe zárta Makó város zeneszerető közönsége, lakossága.
   A szobor melletti székre gyakorta felül egy-egy külföldi, vagy az ország más részéről ideérkező turista, hogy megörökítsék magukat a cigányzene koronázatlan művészével, Fátyol Misivel!

UTÓSZÓ

Visszaemlékezéseimben egy-egy kor illetve korszak legnevesebb prímásainak élettörténetét emeltem ki, a nagyon sok nagynevű és közismert zenészek névsorából.
Külön említeném kuriózumként a népszerű és keresett prímást: Radics Bélát, (1866-1930) sok magyar nóta, és a „Titánia” keringő szerzőjét. Ezzel a keringővel örökre beírta a nevét a tánczene irodalmába is.
Hogy mennyire népszerű és keresett prímás volt Radics Béla, azt híven tükrözik hátrahagyott feljegyzései, melynek tanúsága szerint: (1855 és 1930 között)
1541 nyilvános bált, 568 házi bált, 1043 bankettet, 462 eljegyzést, 987 lakodalmat és 263 keresztelőt muzsikált végig.
Itt említeném meg azoknak a dinasztiáknak tagjait, prímásait, akik szintén megérdemelnének egy életrajzi bemutatást. Ha ezeknek a prímásoknak az életútját is hűen követnénk, akkor egy könyv kerekedne ki az élettörténetekből.
A leismertebb prímások nevének egy töredéke: Banda Marci, Berkes Béla, Bura Károly, Bura Sándor, Kiss Kolompár Béla, Pertis Jenő, Pertis Pál, Purcsi Pepi, 36. Rácz Laci, valamint Farkas, Gáspár, Horváth, Jároka, Kóczé, Kozák, Kurina, Lakatos, Magyari, Oláh, Rácz, Sárai, Sárközi, Sovánka, Toll, és Veres családok kiváló muzsikusai, akiknek a működése már jórészt a mi időnkre esik.
Engedtessék meg e sorozat írójának, hogy szűkebb hazám Csongrád-megye legnépszerűbb prímásai közül egy párat megemlítsek:
Makó; Árkus Jóska, Árkus Kálmán Ivanics Janika, Kiss Miska, Kovács Mihály, (Dudi) Lakatos Jancsi, Lakatos Jóska, Dr. Lakatos István,(Kica Pista) Rácz Géza, Sándor Náci, Sztanics István, id. Sztojkó Mihály.
Hódmezővásárhely; Gaudi Tacsi, Kovács Dezső, Oláh Toncsi és a makói származású Szabó Imre (ő nem roma de, mint prímás szinte kezdő zenész korától-nyugdíjazásáig cigányzenekarával muzsikált a városban.)
Szeged: Bakro Lajos, Boldizsár László Czutor Pál ifj. Csicsó Győző, Fátyol János, Kárpáti Mihály Kecskés Sándor, Lakatos Géza, ifj. Lakatos Géza, Lakatos Béla, id. Látó Ferenc, Káté Kálmán, Konkoly Ferenc, Nagy Imre, Rácz Géza, id. Rácz Lajos, Rácz Lajos, Rácz László, Suki Dezső, Virág Géza, Zsiga Ernő.

A felsorolt zeneművészek közül már többen nem élnek, de nevük és emlékük tovább él mindazokban, akik valaha hallhatták őket, és kellemes, örömteli perceket, órákat töltöttek el a magyar nóták terjesztőinek titánjaival!
Az egész ország prímásainak megismertetéséhez óriási kutatómunkára lenne szükség, ezért csak az ország legismertebbjeit mutattam be.
Csongrád-megye három városának legnépszerűbb prímásait, azért említem meg írásomban, hogy az olvasó tiszta képet lásson arról, hogy országosan mennyi prímás és a zenekarukat képező névtelen zenész küzdött a magyar nóták sikeressé tételéért, és fenn maradásáért mely életünk velejárója, örömünkben és bánatunkban egyaránt.

Talán egyszer rájönnek azok is arra, akik most pálcát törtek e csodálatos műfaj felett, hogy cselekedetükkel ellenségeivé váltak nemzeti kulturális kincsünk több évszázados eredményének!

Makó, 2007. 11. 15.