ÁLOM, VAGY ÁBRÁNDOZÁS

Az álom, vagy álmodozás,
A kettő nem egy, egész más.
Az álmot rád hinti az éj,
Ha felébredsz véget is ér.

Amíg alszol, elbarangolsz,
Utadon az elvarázsol.
Bejárod a nagyvilágot,
Hegyet, völgyet és síkságot.

Néha szörnyű képeket látsz,
Kínoz, gyötör, vagy megaláz.
Máskor mesés zenét hallasz,
Mely andalít, vagy megnyugtat.

Van, hogy halálfélelmed van,
Könnyet hullajtasz tudatlan.
Forgolódsz tán az ágyadban,
Menekülnél abból gyorsan.

Néha a magasból zuhansz,
Kapaszkodnál fűben-fában.
Nagy hirtelen földre huppansz,
Fel is ijedsz, azon nyomban.

Virágos rétekre eljutsz,
Virágillattól elbódulsz.
Nektárt gyűjtögető méhek,
Füled mellett döngicsélnek.

Rémképek is eléd jönnek,
Szörnyalakok ijesztgetnek.
Vadállatok megzavarnak,
Rohanva előlük inalsz.

Fékcsikorgásnak borzalma,
Ott talál a forgalomba.
Álmodban azt is megúszod,
Közben izzad a homlokod.

Hasonló az ábrándozás,
Csak az éber gondolkodás.
Mit szeretnél, eléd hozod,
Vizuális képét látod.

Az életed megrontója,
Lehet annak valósága.
Tőrbe csalnak ötleteid.
Fantáziád messze röpít.

Szerelemről álmodozol,
Párod mellett kalandozol.
Titkon tartod azt örökre,
Szemrehányás így nincs érte.

Megnyered a főnyereményt,
Osztod, szorzod azt a sok pénzt.
Költekezel, vásárolgatsz,
Boldogságot érte nem kapsz.

Az ábránd gyorsan elmúlik,
Ráébredsz, hogy csacskaság mind.
Néha van, mi beteljesül,
Csalárdságra meg fény derül.

Okosan sosem vallod be,
Ábrándodnak ki a tükre.
Eltereled a szavakat,
Mesterien forgatod azt.

Véded ártatlanságodat,
Pedig benned él a tudat,
Mindent elmos majd a holnap,
Mit akartál, vagy meg kaptad.

Álom és az ábrándozás,
Nem szerencsés végállomás.
A léleknek csalfasága,
A szíveknek galád álma.

Makó, 2017-11-15