KIRÁNDULÁS…

Az ember tervez, csak tervez,
S közben születnek ötletek.
Hétvégéről álmodozik,
Akadály jön-, és csalódik.

Képzeletben már ott voltak,
Amiről rég ábrándoztak..
Lelki szemük gyönyörködött,
Ámulatban erősödött.

Nézték, nézték, és csak nézték,
A természetnek szépségét.
Kézen fogva andalogtak,
Az avarban sétálgattak.

A levelek egyre hulltak,
Néha fejükön koppantak.
Feltekintettek a fákra,
Fel a magas ágaikra.

Szín kavalkád nézett vissza,
Mosolyt varázsolt arcukra.
Megálltak, nem mentek tovább,
Csendben átölelték egymást.

Lélegzetük akadozott,
Szívük hevesen dobogott.
Együtt a nagy természettel,
Lelküknek hevületével.

Csókot hintettek egymásra,
Egymás kezét szorongatva.
Majd a karok elindultak,
Öleléssé formálódtak.

(Az) arborétum megremegett,
Gyengédségre le-lenézett.
Sokat látott ő már ilyet,
Lopott csókot, szerelmeket.

A színpompa varázslata,
Kerítette hatalmába.
A két kiránduló vándort,
Boldogságtól kipirulót.

Ahány levél, az most mind más,
Őszi szellő, és suttogás.
Ez az ősznek hangulata,
Az érzelmek fuvallata.

A fák egyre hajladoztak,
Tán a nyárról álmodoztak.
Az út, mint egy perzsaszőnyeg,
Olyanná vált, és zizegett.

Ahogy lépegettek rajta,
Szinte magát felkínálta.
Minden kavargott köröttük,
Benne legjobban érzelmük.

Színek mesés álomképe,
Az volt, ami ezt idézte.
Ahogyan ott sétálgattak,
Nem tudni, hogy mit gondoltak.

A gondolat örök titok,
Az is marad, sosem nyitott.
A pillanat néha becsap,
Azt hozza a jó hangulat.

Mikor ébredezni kezdtek,
Szomorúan rá is jöttek,
Ámor játszott a nyilával,
Sebet ejtett, galádsággal.

Azért titkon megfogadták,
Lesz még légyott, ha akarják.
Beteljesülhetnek álmok,
Megnyílnak a belső titkok!

Makó, 2017-11-09