KOMPROMISSZUM

Nyitott házasság újdivat,
Sok-sok dolgot megoldanak.
Kompromisszumokat kötnek,
Mindent mi múlt, elfelednek.

Okos ötlet, csodálatos,
Kettőjüknek varázslatos.
Vissza sosem tekintenek,
Csakis a jövőbe néznek.

Csal az asszony, vagy a férje,
Ennek nincs jelentősége.
Barátnő és házibarát,
Kalandozhat-, bűn nincs tovább.

A ma-, holnap, már tegnap lesz,
S minden vétket eltemetnek.
Bármi történik, nem számít,
Az egyezség, kötelez itt.

Gróf Széchenyi ötlete volt,
Amiről mindig álmodott.
A mondását le is írta:
És szépen megfogalmazta.

„Tiszteld a múltat, mondotta,
Hogy építhesd a jelent, ma.
S munkálkodhass a jövődön”,
Okos ötlet volt szerfölött.

Egyszerű nincs apelláta,
Csupán van annak szabálya.
Három eset ismerete,
Lesz a jövőnek a tere.

A múlt örökkön maradjon,
És a mával gyarapodjon.
A ma, az élet határa,
Cselekvéseknek a tára.

A holnap így álommá lesz,
A múlt az mindent semmivé tesz.
Ami egyszer oda kerül,
Soha-soha ki nem derül.

Arról többé nem beszélnek,
Titka lesz az életüknek.
Mintha meg sem történt volna,
Tisztességes lesz a céda.

A lator is büszke úr lesz,
Igényt tarthat becsülethez.
Mind a ketten úgy járnak jól,
Ha a régidő nem zsarol.

Lezárnak egy fejezetet.
A múlt idő mentsváruk lesz.
Ezután a mának élnek,
Ha vétkeznek-, semmivé lesz.

Húzzák éjfélig az időt,
Onnantól az már múlt idő.
Emelt fővel mennek tovább,
Övék lesz a holnapután.

Tisztességük gyarapodik,
Kalandjuk meg sokasodik.
Mint a kígyó levedlenek,
Tisztalappal vígak lesznek.

A múltnak az, nagy értéke.
Hogy a bűnök temetője.
Jelen, s jövő egymást váltja,
A múlt a bűnt helyrehozza.

Megegyeznek, nem bűnhődnek,
Mert a bűnről nem beszélnek.
A példájuk követendő,
Tisztáramos a múlt idő!

Makó, 2017-11-17