LÉGVÁR

Van, hogy légvárat építünk,
Később elszáll a reményünk.
Amikor minden a legszebb,
Elromlik, mi sokat jelent.

Felhők borítják a Napot,
Mi fényes volt, s úgy ragyogott.
Világított a jövőbe,
Aztán árnykép lett belőle.

Örökön visszatér mindig,
A szép, mit fed az árnyék.
Titkosak lesznek a szavak,
S a gondolatok, hazudnak.

Nem hagy nyugton az igazság,
Keressük valódi okát.
A lélek meg közben sajog,
Születnek új gondolatok.

Kutatjuk a hiba okát,
A nyugalom elrontóját.
Mért bántjuk meg, kit szeretünk,
Nem értjük, mit, miért teszünk?

A szív egyre csak zakatol,
Zöreje agyunkig hatol.
Ott megreked, s egyhelyben áll,
Zavarosan úgy hezitál.

Az idő közben meg halad,
S az éveink elszáguldnak.
Az emlékek kavarognak,
Jó és a rossz harcot vívnak.

A hólnap tegnapnak tűnik,
Látjuk, semmi sem változik.
Az érzés homályba csap át,
S nem feledjük a becsapást.

Megbocsátani nem lehet,
Hiába a néma percek.
Felszínre tőr egyre többször,
S minden kezdődik elölről.

Vagy nem is maradt az abba,
Mi a galibát okozta.
Csupán bölcsen csak hallgatunk,
A jövőről nem álmodunk.

A rosszhoz jó arcot vágunk,
Megalázva kóborolunk.
Az út végét nem láthatjuk,
Borongós lesz minden nyarunk.

Ami egykor sokat ígért,
A múlté már-, s nincs feledés.
A titok az, titok marad,
Hiszen annak is szánták azt.

Titkolni mindig azt szokták,
Miben rejlik az igazság.
A tolvaj sem hiszi soha,
Hogy kiderül galádsága.

Ki és mit lop, az egy dolog,
Mindegyik bűn, jól tudhatod.
Érzést lopni kegyetlenség,
Érzelmekkel üzérkedés.

Megbecsülésnek hiánya,
Vezet sokszor a tévútra.
Megállni azon is lehet,
Gyarló embernek nehéz ez.

Inkább úszik ő az árral,
Halad tovább furfangjával.
Titkon remél, s jövőt épít,
Bizakodva új utat nyit.

Makó, 2017-10-03