MENNI KELL

Időm lejár, ha mennem kell,
Tudom, lassan már közeleg.
De, még nem búcsúzom-, minek?
Nincs visszaút-, jól tudom ezt.

Elmondom most neked!

Rád találtam, boldog voltam,
És bíztatón mosolyogtam.
Életünktől sokat vártam,
Ábrándok közt karjaidban.

Elmondom most neked!

Ölelve szívem remegett,
S messzire vitt a képzelet.
Te is tudtad, hogy rám mi vár,
Lassan elfogy a legszebb nyár.

Elmondom most neked!

Bennem a „kórnak” foga rág,
Sietteti tán a halált.
Ragaszkodón dacolok még,
Őserővel, ahogyan rég.

Elmondom most neked!

Mosolyoddal vidítottál,
Ilyenkor új erőt adtál.
Titokban bátorítottál,
S szenvedéllyel hozzámbújtál.

Elmondom most neked!

Sokszor úgy fáj, a gondolat,
Hogy gonoszul, majd elhagylak.
Magad maradsz, s megyek tovább,
Oda-, hol vár-, a túlvilág.

Elmondom most neked!
Lelkem jajong-, s vigasztalan,
Tehetetlenül, hasztalan.
Nincs megoldás, vagy tán remény,
Pedig miattad szeretném.

Elmondom most neked!

A sors egyszer, ha akarja,
Elvezet a hosszú útra.
Magányosan elindulok,
Szeretetet hátrahagyok.

Elmondom most neked!

Képzeletem, hogy csapongott,
Mikor érted a vérem forrt.
S egyszer le kell majd higgadnom,
A tényeket elfogadnom.

Elmondom most neked!

Az életnek ez a rendje,
Ki születik mennie kell.
Visszakozni ott nem lehet,
Örök törvény is marad ez.

Elmondom most neked!

Ajándék volt, amit kaptunk,
Ez volt nekünk a mentsvárunk.
Visszanézni oly jó erre,
A meseszép tündérkertre.

Elmondom most neked!

Ha egyszer tényleg elmegyek,
Elviszem a sok szép percet.
Velem maradsz, ne sirassál,
Szerettelek-, mint soha mást!

Elmondtam ezt most-, csak neked!

Makó, 2017-12-02