VÁROK RÁ

Várok rá már nagyon régen,
De elkerül messzi ívben.
Kitartásom nem méltatja,
Pedig nekem, mily jó volna.

Az életem átformálná,
Holnaptól megváltoztatná.
Másképp sütne a napsugár,
Függvényében boldogság vár.

A türelmem cserben nem hagy,
Mégis sokszor lüktet az agy.
Ketten együtt-, csak azt súgja,
Kitartásom javasolja.

Félek egyszer, harag jön rám,
Sutba vágom az ideám.
Elvetem a reményemet,
A gondolat így ijesztget.

Kérdés-kérdést követ nálam,
Mért nem teljesül a vágyam.
A sors, hogyha mellém, állna,
Segítséget is nyújthatna.

De konokul ellenszegül,
S maradok reménytelenül.
Felnézek a magas égre,
Csillagok közt keresgetve.

Egy érdekelne csak engem,
Minek szerencse a neve.
Milliárdnyi útvesztőben,
Nem találom, és nem lelem.

A balsors-, csak az kerülget,
Cinikusan reám nevet.
Nem lehetek kiválasztott,
Szerencsétlen flótás vagyok.

Nem értem annak az okát,
Miért jutalmaz mindig mást?
Engem mért tesz a talonba,
Mért maradok elhagyatva?

Álmomban sosem biztatgat,
Üres fejjel alszom ottan.
Nem tölti meg a koponyám,
Így nincs ott sem boldog órám.

Várni-várni, mindig várni,
S közben bízva epekedni.
Ez jut nekem, csak ezt látom,
Nappal is ez a rémálmom.

Félek, elhagy mindörökre,
A szívemet összetörve.
Gonosz, konok, cudar, céda,
Egyre csak ez jár agyamba’.

Pedig régen dédelgettem,
Benne bíztam, és reméltem.
Folyton-folyvást vele éltem,
Közben csapongott a lelkem.

A lelkem is megsínylette,
A testemet meggyötörte.
Az értelmem léket kapott,
Amért mindig cserbenhagyott.

Mit tehetnék, töröm fejem,
Nem születik jobb ötletem.
Tán elhagyjam mindörökre,
Bosszúságomat kitöltve?

Nem, ezt nem teszem meg soha,
A lottóm úgy hiányozna.
Ha ötös nincs, négyes is jó,
Hármas, kettes is bíztató!

Makó, 2017-12-10