A SZERENCSÉTLEN

Mindenhez csak szerencse kell,
Ki korán kel, aranyat lel.
A lusta pihen és henyél,
Sült galambra várva úgy él.

A szorgalmas magát hajtja,
Munkában van bizodalma.
Látástól ő vakulásig,
Meg nem állna-, mint a másik.

Az élettől mindig várja,
Valóra váljon az álma.
Álmoskönyvét lesi, bújja,
Betéve kívülről fújja.

A recept mégis hibázik,
Szerencséje sokat késik.
Vagy elhagyta tán örökre,
Hiú álmát félretéve.

A lusta nem gyarapodik,
Csak a hája az rakodik.
A szorgos meg, mint a gebe,
Lassan elfogy az ereje.

Nem találja helyét soha,
Azért élete mostoha.
Vagyon jár csak az eszébe,
Az neki a betegsége.

Hajnaltájt ébred, és kel fel,
Álmos szemmel les, és figyel.
Piacra megy, nagy sietve,
(Hogy) portékáját pénzzé tegye.

Este aztán számolgatja,
Mennyi lett aznap a haszna.
Arról álmodik éjszaka,
Hogy pénzét megsokszorozza.

Minden fillért fogához ver,
Igazi skót, hitvány ember.
Talán még azt is sajnálja,
Amit megeszik családja.

Nem kell nálunk a nagy trakta,
Egyre-másra mondogatja.
Takarékoskodni kéne,
Annak volna csak értelme.

Felesége szép ruhája,
Vagy annak a frizurája,
Festett körme, szemöldöke,
Idegeit teszi tönkre.

Amikor mindezt meglátja,
Felelősségre is vonja.
Elherdálsz mindent itthonról,
Kiforgatsz a vagyonomból.

Egyre csak ezt hajtogatja,
Reszket, és nincsen nyugodalma.
Bánatosan összeroskad,
Új tervet sző, valóst, jobbat.

Lottózóba rohan lobbal,
Eszeveszett nagy irammal.
Öt szám kéne, az segítne,
Ha az Isten reám nézne.

Reszketőkézzel megírja,
Ég felé száll sóhajtása.
A számait megcsodálja,
Ismét szerencséjét várja.

Egész héten latolgatja,
Esélyét azt fel sem fogja.
Fortunához fohászkodik,
Húzás után átkozódik.

Makó, 2017-03-17