ANIKÓNAK ÉS ANCSÁNAK

Anikónak és Ancsának,
Verset írni jó gondolat.
Szakácsnők ők, mind a ketten,
Ahol naponta étkezem.

Kritizálni sosem merek,
Minden falatot lenyelek.
Dicsérettel nem spórolok,
Mikor finom lecsót kapok.

Receptjüket el sem kérem,
Maradjon meg az csak nékem.
Megőrzöm így a titkukat,
Tőlem ez egy jó gondolat.

Szépek és barátságosak,
Művészeik a konyhának.
Diszkrét, vidám hangulatban,
Kedves szóval várnak ottan.

Figyelmesek, odaadók,
Csodálatos jó alkotók.
Főztjük híre, messzire száll,
Mit sok ember boldogan vár.

Elmerengve falatozom,
A hasamat telerakom.
Étlap sem kell, nincs rá szükség,
A mércét magasra tették.

Naponta ételköltemény,
Amit főznek, kész tünemény.
Szemben ülök a konyhával,
Annak nyíló ablakával.

Fináléra érek oda,
Látom, hogy készül a csoda.
Térülnek-forognak ott bent,
Körülveszi őket a csend.

Tudja mindenki a dolgát,
Nem fűznek hozzá kommentárt.
Terülj-terülj asztalkámhoz,
Éhesen én leroskadok.

Felállni már nem oly könnyű,
Jóllakottan nem egyszerű.
Hálával tartozom nekik,
Nem várják el, – tudom pedig.

Hétéve, hogy ott étkezem,
Azóta ez ünnep nekem.
Mintha nagycsaládba mennék,
Olyan mikor megérkezék.

Nincs hétköznap, nincsen ünnep,
Minden nap így egyforma lesz.
Többen vannak, közös munka,
A dolgozók ajándéka.

Szakácsok és kisegítők,
Nagy áldozat vállalók ők.
Lemondással jár munkájuk,
Nincs húsvétjuk, karácsonyuk.

Soha még nem panaszkodtak,
Mártírok se sosem voltak.
Tudják nagy szükség, van rájuk,
Ez lett nekik hívatásuk.

Örömüket lelik benne,
Mi varázslatuk érdeme.
Naponta életmentőim,
Éhségem csillapítóim.

Névnapjuknak az ünnepén,
Mit is kívánhatnék most én.
Áldott legyen minden napjuk,
Örömteli boldogságuk!

Makó, 2016-07-26