CSILLAGOK!

Tündökölnek fenn az égen,
Sok milliárd csillagképben.
Mindenkié köztük ragyog,
Áldásként rájuk mosolyog.

Lehetsz gazdag, vagy tán szegény,
Nincs kivétel, – ott van remény.
Koldusnak is jut egy csillag,
Rátekintve álmodozhat.

Szerelmesek is kutatják,
Az égboltnak horizontját.
Egymást átölelve nézik,
Fénylő szemmel, tekintgetik.

Az éjszaka vár reájuk,
Szimbólum lesz boldogságuk.
Mikor végre rátalálnak,
Örömittasan suttognak.

Esténként hőn felkeresik,
Szeretettel becézgetik.
Attól fogva csak az övék,
Vagyonuk az, komoly érték.

Nem adnák oda semmiért,
Kapcsolatuknak jelképét.
Szívük boldogságban dobog,
Lelkükben hagy komoly nyomot.

Mégis sokszor elfeledik,
Képzeletben eltemetik.
Emlékeik megfakulnak,
Rájönnek, csúnyán hazudtak.

Érzéseik távolodnak,
S árván marad fenn a csillag.
Nem tekintnek többé arra,
A régi fogadalomra.

Más csillagok segítenek,
Vándornak, és eltévedtnek.
Utat mutatnak biztosat,
Hajósoknak, betyároknak.

Éjszakánként ők szolgálnak,
Mindig készenlétben állnak.
Ki ismeri állásukat,
Követheti, nem téved az.

A végtelen sivatagban,
Ott is mindegyik jelen van.
Sok halált így megelőznek,
Helyes útra terelgetnek.

Zarándok hozzájuk fordul,
Ijedten az út porábul.
Hálás szemmel tekint rájuk,
Segítőjük a barátjuk.

Csillaghullásnak idején,
Kialszanak nyárnak egén.
Fénycsóvát húznak a légben,
Elmúlnak ők csendességben.

Ilyenkor a néphagyomány,
Halált említ, arról szólván.
A lehulló csillagokról,
Sok mélabús legenda szól.

Téli égboltnak csillaga,
Fagyról regél, halált osztva.
Rettegés ez embereknek,
Akik a szabadban élnek.

Egyszer szeretetre méltók,
Máskor kegyetlen zsarnokok.
Ragyogásuk mégis pompa,
Egész évben, télben, nyárba’.

Makó, 2016-06-16