EGYEDÜL!

Mily sok ember él egyedül,
Csalódottan, remény nélkül.
Régi tervek, rég meghaltak,
Vagy igazak sohasem voltak.

Új idők álmok maradnak,
Az ötletek elkallódnak.
Céltalan lett a sok óra,
Amíg vártam boldogságra.

Gondolkodom, de hiába,
Nem jövök rá a valóra.
Hol rontottam, ki volt hibás,
Mi vette el a megnyugvást?

Nem találom igaz hitem,
Vagy nincs már bennem szeretet?
Ily vádakkal vádaskodom,
Magam őrlöm-, nagyon sokszor.

Bezárkóztam önmagamba,
Örök titkomat megtartva.
Magam kérdem-, válasz nélkül,
Szemem könnyes-, feleletül.

Hová lett, mit úgy akartam,
Amire oly sokat vártam?
Mért hagyott el az Istenem,
Vagy lehet, hogy Ő se nincsen?

Gondolatom zátonyra fut,
Bezárom az égi kaput.
Onnan sem várhatok semmit,
Félek-, rosszak kételyeim.

Istenem segíts meg engem,
Fohászkodom-, révetegen.
Oh-, tagadtam bánatomban,
Egyedüli magányomban.

Tovább szövöm, mit elkezdtem
A vallásról elmélkedem.
Hit, remény és a szeretet,
Talán igazsághoz vezet.

Krisztus harminchárom évét,
Felidézem szenvedését.
Isten-, fiának tartotta,
Keresztfára Ő juttatta?

Péter háromszor tagadá,
A Gecsemáni éjszakán.
(Az) apostolok cserbenhagyták,
Vagy tán Istenére bízták?

Miért kellet szenvednie,
Nem hagy nyugton ennek ténye?
Hányan éheznek-, halnak meg,
Rajtuk sem segít az Isten.

Vírus tombol öldökölve,
Halált hoz az emberekre.
Ez is próbatétel volna,
Mit a papok prédikálnak?

Fegyvereket megáldották,
Nem tagadta meg a papság.
Harcba mentek, öltek, haltak,
Idegen fölben nyugszanak.

Mindenható Atyaisten,
Mit várjak itt a Földön lenn?
Én a pórnépnek a fia,
Epekedhetek hiába.

Mese tán a mi bibliánk,
Hogyha hiszem-, az maradt rám?
Magányomban tépelődöm.
Hogy még élek-, ez örömöm!

Makó, 2020-09-13