ELMENT EGY BARÁT

Elment egy barát-, távozott,
Nem köszönt el-, mert nem tudott.
Szíve megállt, nincsen tovább,
Cserbenhagyta a gazdáját.

Életművét, mit alkotott,
Hátrahagyta-, örökül ott.
Mit tett Makón a városért,
Nem sokan tettek ilyet még.

Amikor Makóra került,
Kezdődött ismeretségünk.
Cégüknek is muzsikáltam,
Maros-partján, mulatságban.

Ahogy láttam ott-, emlékszem,
Népszerű volt, minden körben.
Szeretetben nem volt hiány,
Nagy tisztelet neki kijárt.

Érdemeit nem említem,
Ahhoz könyvet írnom kéne.
Kitüntetések halmaza,
Szaktudását, hőn méltatta.

Beteg voltam-, eljött hozzám,
Társalogtunk, órák hosszát.
Politika ki volt zárva,
Víg kedélynek az ártana.

Ajándékként könyvet hozott,
Miben sok tudomány lakolt.
Szerényen azt átnyújtotta,
Magát soha nem méltatta.

(A) könyvnek egyik szerzője volt,
Alkotása benne honolt.
Meghatottan lapozgattam,
Hisz, igaz baráttól kaptam.

Pezsgő durrant koccintottunk,
Utána a múltban jártunk.
Szép időket emlegettünk,
Tán már akkor mennyben éltünk.

Vidámság, tréfa, kacagás,
Ehhez járult igaz varázs.
Varázs, mely őt körülvette,
Munkájának szeretete.

Hozzá mentem várt otthon már,
Mosolygott a két szeme rám.
Hellyel kínált beszélgettünk,
Akkor még volt sok reményünk.

Remény mi utószor hal meg,
Messze járt ő képzeletben.
A családját emlegette,
Fénylőn csillogott a szeme.

Unokákkal nyaralni járt,
Az élettől szebbet nem várt.
Büszkén őket felidézte,
Titkon könnyes lett a szeme.

A holnapról álmodozott,
Érző szíve megnyugodott.
Összecsendült a két pohár,
Képzelete távolba szállt.

Pedig volt, ami bántotta,
Igaztalan megbántása,
Elhessegette a gondot,
Róla soha többé nem szólt.

Most, hogy elment-, eltávozott,
Rágondolnak a barátok.
Tisztelettel emlékeznek,
Nyugodj békén-, nem felednek!

Makó, 2020-05-12