MEGINT ÍROK!

Megint írok-, írogatok,
Jut eszembe sok-sok dolog.
A javát kiválogatom,
Mi nem tetszik, hátrahagyom.

Mikor nincsen gondolatom,
Ami rossz volt, előhozom.
Jóvá válik, mit eldobtam,
Értékes lesz-, egyre jobban.

Magam ezért dicsérgetem,
Agyam csak értéket terem.
Így válok én varázslóvá,
Rosszat jóvá kovácsolván.

Egy szó, nem száz, mondogatom,
Nem mindegy, hogy-, hogy tálalom.
Ötleteim viccnek szánom,
Tréfálkozva előadom.

Ha nevetnek, boldog vagyok,
Strófámra büszkén gondolok.
Be nem csapnék soha senkit,
Mit leírok, értékelik.

Nehéz a költőnek sorsa,
Rátalálni jó alanyra.
Tanítani, és nevelni,
Versem fejébe bevinni.

Ott válik el-, ott benn minden,
Érdemes-e írni nékem.
Véleményüket, ha mondják,
Írásomat korholgatják.

Van, ki mosolyogva mondja,
Nagyon tetszett, minden sora.
Rávigyorgok, hálás képpel,
Nincs baj, tehát rímeimmel.

Arcomra a mosoly ráfagy,
Ha elemzi írásomat.
Bambán nézek, szédül fejem,
Hisz, miről szól-, nem a versem.

Igyekszem jó képet vágni,
Némán csendben bólogatni.
Hallgatom együgyű arccal,
Kritikusom, hogyan szárnyal.

Mit tehetnék, nem is tudom,
Sietősen kezem nyújtom.
Köszönöm a szép szavakat,
Sarkon fordulok majd gyorsan.

Rájöttem hibás én, vagyok,
Miért nem prózákat írok.
Azok olvasmányosabbak,
Nem küszködik azzal az agy.

Gondolatom tovább szövöm,
Mi az olvasóknak öröm?
Nincs baj az írásaimmal,
Csak az idő múlásával.

Régen egy könyv nagy érték volt,
Olvasása, tudást pótolt.
Ma már kevesen olvasnak,
Ez lesz veszte írásomnak.

Az üt szöget a fejembe,
Minek írok, én rímekbe.
Nem kell már az embereknek,
Inkább tévéfilmet néznek.

Gondolatom összekapom,
Talán jobb, ha gondolkodom,
Fejembe bele nem látnak,
Onnan semmit nem olvasnak.

Makó, 2020-02-01