SÖTÉT FELHŐ

Felettem egy sötét felhő,
Öreg Napnak árnyékvető.
Úszik csendben, méltósággal,
Fenn az égen messze halad.

A szomjas föld sóhajtozik,
A felhő vizére vágyik.
Villám-, dörgés kísérője,
Mézesmadzag, vagy tán mégse.

A repedt szik, kopár, szomjas,
Az aszálynak rabszolgája.
Nyögve kitart, bár szánalmas,
Elszáradt fű beborítja.

A szántók is haldokolnak,
Az esőről álmodoznak.
Búza, s árpa kalászai,
Egy reggelre lekonyul mind.

A felhő csak úszik tova,
Vissza sem néz, terhét hordja.
Szelek szárnyán araszolva,
Féltett kincsét el nem hagyja.

A Nap felülről csak nézi,
A zsarnok felhőt megveti.
Kikandikál egy-egy résen,
Majd eltűnik elmerengve.

A sok víz néha megcseppen,
Becsapja az embereket.
Tudja egyszer majd vége lesz,
És az eső is megered.

A borús ég fényre fakad,
A felhőtől szabadulva.
A sok víz, mint záporozik,
Fogy a felhő, el is tűnik.

Szivárvány ül ki az égre,
Piros, fehér, zöld színébe.
Az emberek elbűvölten,
Ujjongnak most örömükben.

A Nap sugarait ontja,
Éltető meleget adva.
Bizakodók lesznek nyomban,
A gazdák a birtokukban.

Az eső nem mindig jót tesz,
Megjelenik ártó képben.
Felhőszakadás a neve,
Mindent áraszt hömpölyögve.

A folyók a hatására,
Nagyra nőnek megáradnak.
A medrükből kiöntenek,
Elárasztva termőföldet.

Az ár pusztít galád módon,
Útjában mindent letarol.
Emberéletet is elvesz,
Mérhetetlenül kegyetlen.

Szélviharral összefogva,
Fákat, házakat pusztítja.
Zsarnok, kegyetlen elánnal,
Eszeveszetten csak nyargal.

A természetnek csodája,
Esőt, vihart bemutatja.
Sötétfelhőknek a titka,
Félelmetes, jó, vagy rossz az.

Sötétfelhő van felettem,
Olyan, mintha mese lenne.
Tudjuk azt, hogy kincs van benne,
Örülünk, de félünk tőle.

Makó, 2020-04-19