VOLT EGY CIGÁNY!
(Id. Sztojkó Mihály emlékére)

Volt egy cigány-, barátom volt,
Ki vagyonról csak álmodott.
Szegénycsaládból született,
Ez lett neki öröksége.

Putriját felépítette,
Ott született öt gyermeke.
Ismerte a csóróságot,
Nem törte meg-, szorgoskodott.

Gyermekeit felnevelte,
Mindig jóra serkentette.
Sztojkó Mihály volt a neve,
Ez lett neki büszkesége.

Mindig egy kis házra spórolt,
Nem volt soha nagyra vágyó.
Beteljesült régi álma,
Egy kis ház lett új otthona.

Gyermekei szétszéledtek,
Felnőttekként, mind elmentek.
Nekik már szebb jövő jutott,
Mind családot alapított.

Többszörösen nagyapa lett,
A két szeme csak úgy fénylett.
Unokáit mind imádta,
Boldogságát bennük látta.

Szegény volt, de mégis gazdag,
Tehetségét Isten adta.
Minden vagyonnál többet ért,
Fénylett is felette az ég.

Nótákat írt, úgy alkotott,
A szöveg a lelkében volt.
Prímásként elmuzsikálta,
Vendégeknek továbbadta.

Őstehetség mondták sokan,
Zenészek, ha róla szóltak.
Szegénysége meggátolta,
Tanulását, visszafogva.

Egy művész neki azt mondta,
Makón leszel Dankó Pista.
Nótáid mind fenn maradnak,
Emlékként a kis városnak.

Maradnék inkább Szojkónak,
Így felelt a méltó bókra.
Tovább írt még sok szép nótát,
Koncertezett, és muzsikált.

„Fehérhajú édesanyám”,
Fia játssza most már tovább.
Jó barát volt és önzetlen,
Szerzőnek rábeszélt engem.

Születtek közös dalaink,
Társszerzők lettünk ketten így.
„Téli-szerenád sanzonját”,
Feldolgoztam harmonikán.

Ez volt az utolsó dala,
Amit neki bemutattam.
Koncertemen előadtam,
Barátomat úgy méltattam.

Nyolcvanévesen Ő elment,
Betegen sokat szenvedett.
Temetésén sokan voltak,
Imádkoztak, muzsikáltak.

Koporsójánál megálltam,
Harmonikán búcsúztattam.
Elment, örök emlék maradt.
Barátoknak, a családnak!

Makó, 2020-04-20