TRAGÉDIA

Rég ismerem, nagyon régen,
Mikor még élt becsületben.
A szorgalmáról híres volt,
Úgy nevelte a családot.

Küzdött, harcolt, s imádkozott,
Istent kérte, munkát adjon.
Hajnalban kelt, későn feküdt,
Fáradtságtól elszenderült.

Néha remegett a keze,
Napszúrástól fájt a feje.
Hagymaföldön csúszott- mászott.
Görnyedt testtel, úgy dolgozott.

Ahol egyszer munkát kapott,
Megbízója nem csalódott.
Visszahívta, visszavárta,
Évről-évre őt napszámba.

Munkahelyét megbecsülte,
Ott is helyt állt, tisztelettel.
Ahogy mondták, ahogy látták,
Keze nyoma tisztaságát.

Takarított, közben dalolt,
Kedves melódiát dúdolt.
A magányos irodákban,
Serénykedett egymagában.

Lótott-futott igyekezett,
Tisztaságot úgy teremtett.
Mire a dolgozók jöttek,
Minden ragyogott és fénylett.

Gyermekei mind felnőttek,
Szegénységben nevelkedtek.
Az idő, ahogy elszaladt,
Nyugdíjba ment ő-, roskatag.

Tragédia ekkor érte,
Elhunyt két kedves gyermeke.
Beteg férje orvoshoz ment,
Összeesett, kiszenvedett.

Isten, kitől mindíg remélt,
Cserbenhagyta nem segíté.
Egy gyermeke vele maradt,
Ez volt számára kis vigasz.

Lelki beteg lett a gyászban,
Tűrt, szenvedett, alázatban.
A fáradt test összeomlott,
Az idege károsodott.

Istenhez fordult még egyszer.
Segítséget remélt tőle.
De hiába vágyakozott,
Nem kapott tisztes öregkort.

Isten eszét vette tőle,
Bánatát, hogy így enyhítse?
Néha tombol, ordítozik,
Harsány hangon átkozódik.

Nem tudja, hogy mit is beszél,
Szenved, őrjöng, kínlódva él.
Mikor az agya megpihen,
Nem emlékszik, semmire sem.

Bolond, mondják, akik hallják,
Tovább mennek, kikacagják.
Nem tudják, mert nem tudhatják,
Mi okozott tragédiát.

Orvosolni kéne baját,
Gyógyítani sérült agyát.
Hisz egykor valaha régen,
Mást remélt még ép elmével!

Makó, 2020-06-26