A BÍBORVÖRÖS ÉG

A bíborvörös égen a Nap,
A horizonton átlépni készül,
Visszatekint utoljára még,
Majd eltűnik, s minden elcsendesül.

Nyugovóra tér, hogy pihenjen,
A Holdnak fenn a helyét átadva,
Ki mint az éjszakáknak ura,
A csillagok közt jár vándorolva.

Alkonyatkor van őrségváltás.
Mintha katonásdit játszanának
Egymást váltva így csorba nélkül,
Uralkodni közösen is tudnak.

Ezt a csodát látja a világ,
Mert mindenütt világos van olykor,
Mikor a Hold csendben bandukol,
Helyére a Nap visszavándorol.

Az égen bárányfelhők úsznak,
S ártatlanul semmit sem akarnak,
De ha beborul, s vihar tombol,
Ereje nincs a Holdnak és Napnak.

Szégyenükben ők elbujdosnak,
A sötét felhőknek árnyékában,
S úgy figyelik az ég haragját,
S így vannak ők ketten jóban, rosszban!

Makó, 2005. 03. 09.