LOPVA JÁROK UTCÁTOKBAN

Lopva járok utcátokban,
Emléket kutatva,
Még a házak is figyelnek,
Engem kikacagva.

Földönfutó lettem Nálad,
Mint egy kivert kutya,
Ne tudja meg soha senki,
Csak az Isten tudja.

Bolyongok a nagyvilágban,
Feledést keresve.
Nem találok gyógyírt erre,
A szörnyű nagy sebre.

Piros rózsák integetnek,
Úgy beszélnek rólam.
Így lettem én futóbolond,
Kivetetté váltam.

A madarak azt csicsergik,
Hogy én jól megjártam.
Szerelmedben bíztam mindig, –
Ezt nem is gondoltam.

Elfeledted emlékemet,
Minden szépet és jót.
A Jóisten csak a tanúm,
Valamikor, hogy volt!

Makó, 1999. 11. 20.